Az MSZP visszahívná a médiakuratóriumokat<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió (MTV) és a Magyar Rádió (MR) kuratóriumának visszahívásáról juttatott el kezdeményezést a parlament kulturális bizottsága elnökéhez és a házelnökhöz Lendvai Ildikó, a szocialista párt országgyűlési frakciójának helyettes vezetője.
Vágólapra másolva!

Lendvai Ildikó szerint a két kuratórium már nem segíti, hanem veszélyezteti működésével az MTV és az MR közalapítványainak törvényben rögzített céljait, elsősorban a közszolgálatiság zavartalan biztosítását. Ezzel pedig álláspontja alapján előállt az a Polgári törvénykönyvben rögzített helyzet, miszerint az alapító visszahívhatja a kijelölést, azaz a delegáltjait, ha a kezelő szerv - jelen esetben a kuratórium - tevékenységével az alapítvány célját veszélyezteti.

A médiatörvény értelmében az Országgyűlés a jelenlévő képviselők kétharmadának döntésével a kulturális bizottság javaslatára vonhatja vissza a médiakuratóriumok megbízását annak lejárta előtt a Ptk. Hivatkozott bekezdése alapján.

A két médiakuratóriumában az SZDSZ és az MSZP nem vesz részt, mivel nem értettek egyet azzal, hogy a MIÉP ugyanannyi tagot delegálhasson mint ők.

(MTI)