Demeter nem állítja és nem tagadja, hogy a zámolyiakat az oroszok vették rá a kivándorlásra<br/>

Vágólapra másolva!
A polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter fenntartja eddigi nyilatkozatát, amely szerint sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja, hogy a zámolyi romákkal kapcsolatos események orosz titkosszolgálati operatív akciók eredményei. Demeter Ervin minderről csütörtökön nyilatkozott újságírók előtt, azt követően, hogy távozott a nemzetbiztonsági bizottság háromórás rendkívüli üléséről.
Vágólapra másolva!

- A nemzetbiztonsági bizottságot én is és a Nemzetbiztonsági Hivatal is tájékoztatta, megítélésem szerint részletesen az ügy minden olyan fejleményéről, ami nemzetbiztonsági vonatkozású - közölte Demeter Ervin.

Arra a kérdésre, kizárható-e, hogy orosz titkosszolgálati akció áll az ügy hátterében, Demeter Ervin elmondta: a kérdés nem fekete-fehér, a nemzetbiztonsági bizottságnak elmondtak minden olyan információt, amely a Nemzetbiztonsági Hivatal rendelkezésére áll. A testület következő soros ülésén folytatja a miniszter
meghallgatását.

Egy angol védelmi szaklap azt írta, hogy a zámolyi romákat az orosz titkosszolgálat vette rá, hogy kivándoroljanak Strasbourgba.