Vágólapra másolva!
Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala hozzájárult a Petőfi-család sírjának felnyitásához - tájékoztatott közleményben Grespik László, a hivatal vezetője.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint Kiszely István professzor már néhány éve többször kérte a Főváros főjegyzőjétől a sír felnyitását, amelyben a Petőfi-család tagjai, köztük Petőfi Sándor édesanyja, Hrúz Mária földi maradványai találhatók. A hozzájárulást a professzor tudományos, kutatási célból kérte.

A főjegyző hatáskörének hiányosságára hivatkozva megtagadta a hozzájárulást, ezért ennek megadására a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője jogosult - derül ki a közleményből.

A hivatal vezetője felhívja a figyelmet arra, hogy a sírnyitást az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól - a sírnyitás tudományos céljának igazolása mellett - kérelmezni kell.

(MTI)