Tömegverekedés volt Gödön<br/>

Vágólapra másolva!
Három személy megsérült, hetet előállítottak a rendőrök két roma család összecsapását követően hétfő délután Gödön. Az eddigi adatok szerint mintegy negyven családtag esett egymásnak főként botokkal, ám több lövés is dördült a tömegverekedésen.
Vágólapra másolva!

Két személy súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg két gödi roma család között kipattant tömegverekedésben hétfő délután. A Dunakeszi Rendőrkapitányság illetékese elmondta: négy óra körül kapták a riasztást, hogy egy családi háznál verekedés tört ki. A járőrök látva a csaknem félszáz embert, erősítést kértek. A környéken szolgálatban lévő összes rendőrt a helyszínre vezényelték, ennek köszönhetően vége szakadt a verekedésnek.

A kihallgatások során kiderült, hogy két család viszálya torkollott az ütlegelésbe. Hét személyt csoportos garázdaság alapos gyanúja miatt előállítottak, s megindították ellenük az eljárást. Ketten a kórházban kötöttek ki, ahonnan az orvosok visszajeleztek, hogy az egyik férfi lábát lőtt sérülés miatt kellett ellátni. A helyszínelő rendőrök rövidesen több 9 mm-es töltényhüvelyre bukkantak, a pisztoly azonban nem került elő. A hét előállított személy közül a megtámadott család egyik 38 éves férfi tagjáról vallották néhányan, hogy a dulakodás közben többször is lőtt. Az illetőt őrizetbe vették. A helyi rendőrök reményei szerint a két családnak elegendő figyelmeztetésül szolgált a megindított eljárás, de nem lehet kizárni, hogy lesz még folytatása a két család közötti gyűlölködésnek.

(Magyar Hirlap)