Tovább folytatódhat a kisgazda belháború. Az RTL Klub információi szerint Boros Imre vizsgálatot rendelt el az FVM által, képviselőtársa Balogh Gyula cégeinek adott állami kezességvállalásokat illetően. A kereskedelmi televízió szerint Balogh cégei mintegy 850 millió forintos támogatást kaptak, amit Szabadi Béla, volt politikai államtitkár hagyott jóvá. Balogh Gyula visszautasítja, hogy cégei jogtalan előnyhöz jutottak volna. Balogh mint az FKGP szervező főtitkára csütörtökön kezdeményezte Boros visszahívását a PHARE miniszteri posztról.

Visszautasítok minden arra vonatkozó információt, hogy cégem, a Vajai Zöldség-gyümölcs Kft., bármiféle jogtalan előnyt élvezett volna az agrártárca részéről - mondta Balogh Gyula kisgazda országgyűlési képviselő csütörtökön.

Az FKGP szervező főtitkára ezt annak kapcsán közölte, hogy az RTL Klub szerda esti híradója azt állította: Boros Imre megbízott földművelésügyi miniszter vizsgálatot rendel el a kisgazda politikus cégeinek adott állami kezességvállalás ügyében.

A kereskedelmi tévé információja szerint a Szabolcs megyei kisgazda képviselő, Balogh Gyula két cége összesen 850 millió forintos támogatást kapott, amelyet Szabadi Béla volt földművelésügyi államtitkár hagyott jóvá.

A cégek a pénzt kezességvállalásra használhatták a felvett agrárhitelekhez, és az összeg után 15,5 százalékos kamattámogatás is járt.

- Tájékoztattam a megbízott agrárminisztert, hogy cégemnek nem volt állami garanciás hitele, és jóval az erre kiírt törvényi határidő lejárta előtt jeleztem, kamattámogatást sem veszek igénybe - mondta Balogh Gyula.
Megjegyezte: ebben a tárgykörben öt helyreigazítási pert nyert meg, amelyekről Boros Imrének is tudnia kellett.

- Arról szintén tudnia kellett a megbízott agrárminiszter úrnak, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 74 élelmiszer-feldolgozó üzemnél végzett ezzel kapcsolatban vizsgálatot, és cégemnél sem törvénytelenséget, sem rendellenességet nem talált - szögezte le a kisgazda honatya.

Balogh Gyula hozzátette: az RTL Klub információival ellentétesen, egyébként sem politikai államtitkári szinten született az állami garanciavállalásos hitelfelvételről döntés, hanem arról a
kormány határozott.

A megbízott agrárminiszter csütörtökön megerősítette szerdai nyilatkozatát, miszerint egy új kormányrendelet jegyében 20-30 tartósítóipari vállalatnál végeznek vizsgálatot.

- Mivel a kormányrendelet hároméves állami kezességvállalást jelent, csak azokat kívánjuk támogatni, akik garantálják is a felvett hitelek visszafizetését - hangsúlyozta az FVM megbízott vezetője.

Ezt követően Balogh mint az FKGP szerevező főtitkára kezdeményezte Boros Imre visszahívását a PHARE miniszteri posztról. Balogh szerint Boros Vonza András ellen lobbizott a kisgazda bizottsági tagoknál.

Boros Imre nevetségesnek nevezte Balogh Gyula állításait.

(MTI)

Korábban:

(2001.03.14.)