Fodor Gábor az antidiszkriminációs törvényjavaslat napirendre tűzését sürgeti<br/>

Vágólapra másolva!
Fodor Gábor szabad demokrata képviselő levélben kérte az emberi jogi bizottságot, hogy kezdeményezze a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa által kidolgozott antidiszkriminációs törvényjavaslat napirendre tűzését a parlamentben.
Vágólapra másolva!

Fodor Gábor (SZDSZ) pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: rendkívül komoly figyelmeztetés Magyarország számára, hogy a zámolyi romák közül egyre többen kapnak menedékjogot Franciaországban.

Kósáné Kovács Magdának (MSZP), az Országgyűlés Emberi Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága elnökének címzett levelében Fodor közölte: az Országgyűlés a törvényjavaslat megtárgyalásával és az antidiszkriminációs törvény magalkotásával tehet határozott gesztust a magyarországi roma társadalom és az ország romapolitikáját kritikus szemmel figyelő európai intézmények felé.

A politikus Orbán Viktor miniszterelnök szerdai rádióinterjújára kitérve, kijelentette: a kormányfő nyilatkozata kedvezőtlen hatással lesz Magyarország nemzetközi megítélésére. Mint mondta, a miniszterelnök kijelentéseivel egyértelművé tette, hogy szerinte nem kell változtatni a kormánynak mostani politikáján, nem befolyásolja sem őt sem a kormányt a franciaországi döntés, és továbbra is fenntartják a célozgatásokat az orosz titkosszolgálat állítólagos részvételére az ügyben.

Fodor azt mondta: az SZDSZ üdvözli, hogy a zámolyi romák megkapják a menedékjogot. "Ez figyelmeztetés nekünk, hogy radikálisan másfajta politikát kell folytatnia Magyarországon a romakérdésben a mostani és a leendő kormányzatnak egyaránt" - tette hozzá. Rámutatott: először fordult elő 1990. óta, hogy egy európai uniós tagállam egy tagjelölt országból érkező menekültcsoportnak menedékjogot adott.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 14.)