Hosszan tart majd az áradás a Közép-Tiszán<br/>

Vágólapra másolva!
A Tisza jelenleg Tiszaroff térségében tetőzik, alatta árad. Az esőzések miatt kialakuló újabb árhullámok miatt hosszan elhúzódik az áradás. A Közép-Tisza teljes szakaszán harmadfokú védelmi készültség van érvényben, 750 ember figyeli éjjel-nappal a gátakat.
Vágólapra másolva!

A Tisza Kiskörénél több mint 24 órán át 829 centiméteren tetőzött, igazolva azt a várakozást, hogy a folyó középső szakaszán elnyúló árhullámra kell számítani. A folyó jelenleg Tiszaroff térségében tetőzik, az alatta lévő szakaszokon folytatódik a lassú áradás.

A teljes közép-tiszai szakaszon, Tiszafüredtől Csongrádig harmadfokú az árvízvédelmi készültség, ami a két parton összesen 410 km védvonalat érint. Jelenleg a közel 150 gátőr mellett 600 segédőr látja el az éjjel-nappali figyelést.

A szolnoki tetőzés a kiadott előrejelzési tartományban - 840 centiméter körül - várható. Kedden reggel a vízállás Szolnoknál 811 centiméter volt. A továbbiakban a szolnoki vízállást és az ár levonulását jelentősen befolyásolhatják a Felső-Tiszán kialakuló és egymásra futó újabb árhullámok.

Kedden a térségben észak-északnyugati irányú, átlagosan 20-30, helyenként 40-50 kilométer/órás széllökések is nehezítették a helyzetet. Tószegen és Tiszavárkonyban befejeződött a nyúlgát kiépítése. Tószegen, a falu elején folytatják a régészeti lelőhelyet védő gát kiépítését, Martfűn 10 méteres védősávot alakítanak ki.

(MTI)

Ajánló: