Több mint 15 ezren tüntettek a szakszervezeti nagygyűlésen<br/>

Vágólapra másolva!
A Munka törvénykönyve módosítására vonatkozó, az Országgyűlésnek beterjesztett törvényjavaslat visszavonását követelték mintegy 15 ezren szombaton a budapesti Hősök terén az országos szakszervezeti szövetségek nagygyűlésén.
Vágólapra másolva!

Sándor László, az MSZOSZ elnöke előadói beszédében hangsúlyozta: ha a kormány nem vonja vissza a szégyenletes törvényjavaslatot, a szakszervezetek figyelni fogják, hogy melyik országgyűlési képviselő miként szavaz erről a parlamentben.

Ennek eredményét kifüggesztik a munkahelyeken, hogy a dolgozók megismerhessék az egyes képviselők állásfoglalását. A munkavállalók nem felejtenek - figyelmeztetett a szakszervezeti vezető. A nagygyűlés résztvevői végül a követeléseiket összegző állásfoglalást hagytak jóvá.

(MTI)

Korábban:

(2001. február 28.)