Az agrárminiszter-jelölt egy szakmai kérdésre sem adott határozott választ <br/>

Vágólapra másolva!
Vonza Andrást, az agrártárca várományosát hosszú tanácskozás után végül két szavazatkülönbséggel alkalmasnak találta a mezőgazdasági bizottság a miniszteri poszt betöltésére. A miniszterjelölt meglehetősen bizonytalanul viselkedett a meghallgatása alatt: egy szakmai kérdésre sem adott határozott választ. Annyi azonban kiderült: Vonza a kormányprogram teljesítését tűzte ki feladatául.
Vágólapra másolva!

Március 13-án a parlament mezőgazdasági bizottságának ülésén a képviselők rengeteg kérdést intéztek Vonza András miniszter-jelölthöz. A legtöbben azt akarták tudni: milyen elképzelései vannak Vonzának a tárca irányításáról, folytatja-e a Boros Imre ideiglenes miniszter által megkezdett vizsgálatokat, illetve kíván-e változtatni a már elfogadott, de sokak által kifogásolt agrártámogatási rendszeren.

Vonza az ismertetésén túl azonban nem adott határozott válaszokat. A legtöbbször azzal hárította el a választ, hogy amíg nincs rálátása a tárca ügyeire, nem tud érdemben nyilatkozni annak működéséről. A miniszterjelölt csupán annyit mondott: a kormányprogram végrehajtását tekinti feladatának. Gyakran hivatkozott a kormányprogramra akkor is, amikor a saját elképzeléseiről faggatták a politikusok, így a Nemzeti Földalap és a külföldiek földterülethez jutásával kapcsolatban is kizárólag a kormány céljait ismertette. Vonza még az állategészségügyi kérdésekben sem nyilatkozott egyértelműen, holott ez a szakterülete.

A miniszterjelölt nagy vonalakban annyit említett: fontosnak tartja a vidékfejlesztés kérdését, a pályázatok elbírálásának zökkenőmentesebbé tételét. Emellett bizonytalan ígéretet tett arra is, hogy befejezi a Boros Imre ideiglenes miniszter által indított vizsgálatokat. Azt mondta: nem állítja le a vizsgálatokat, ugyanakkor nem akarja, hogy "boszorkányüldözés váljon a dologból".

Vonza csak akkor adott egyértelmű választ, amikor azt mondta: nem volt MSZMP tag, sem munkásőr; nem akar a Fradi elnöke lenni - bár gyermekkora óta Fradi-drukker - és ragaszkodik ahhoz, hogy megválaszthassa közvetlen munkatársait.

A miniszter-jelölt a meghallgatása alatt láthatóan zavarban volt, beszéde vontatott és kusza volt, gyakran ejtett nyelvtani hibákat. Néhány példa a válaszaiból: "Én a gyakorlatból jöttem" - utalt arra, hogy főállatorvosként rálátása van az állategészségügyi kérdésekre. "Helyére kell tenni a szabályozásokat." "Most egy helyzet van" - mondta az árvízről. "Ha egy kérdést több oldalról is megvilágítunk, a megoldás is közelebb lesz".
Vonza, aki többször is megemlítette, hogy ő is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye igazgató-főállatorvosaként a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium alkalmazottja, bizonytalan válaszai mellett határozott vezetést ígért.

A bizottság elnöke, Farkas Sándor (Fidesz) a meghallgatás után 10 perc tárgyalási szünetet rendelt el, hogy mindenki megfontolhassa, hogyan szavaz. 40 perc elteltével meg is született a végeredmény: 14 fideszes és kisgazda igen, 10 ellenzéki nem és az MDF 2 tartózkodása mellett alkalmasnak találták a miniszteri posztra Vonza Andrást.

Vonza távozáskor nem volt hajlandó válaszolni az újságírók kérdéseire, azt mondta: nagyon elfáradt.

[origo]

Ajánló:

Korábban:

(2001.03.13.)