Több megyei kisgazda elnök is kapott támogatást az FVM-től<br/>

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub információi szerint több megyei kisgazda elnök és azok családtagjai is kaptak szakértői díjként havi támogatást az FVM-től. Állítólag Boros Imre volt megbízott agrárminiszternek hosszú listája van a támogatott kisgazdákról, akik havonta átlag több mint százezer forintot vettek fel a Földművelésügyi Minisztériumtól. Az RTL úgy tudja, a megyei kisgazda elnökök legtöbbször anélkül vették fel pénzt, hogy tényleges tanácsadói munkát végeztek volna. A most kinevezett agrárminiszter folytatja a vizsgálatokat az FVM-ben.
Vágólapra másolva!

Boros Imre megbízott agrárminiszter - akinek ma jár le mandátuma - hivatalba lépése után átfogó vizsgálatot indított az FVM.-ben. A vizsgálat még nem fejeződött meg, Boros bejelentette: feljelentette Szabadi Béla volt politikai államtitkárt, és közölte, elképztelhető, hogy Torgyán is felelős. Boros múlt hétfőn a párt frakcióülésén közölte: Gulyás Balázs Győr-Sopron-Moson megyei kisgazda elnök tanácsadói díj címén havonta kapott pénzt a földművelésügyi tárcától. A megkérdezett kisgazdák a múlt héten azt állították az [origo] kérdésére, hogy Gulyás az egyetlen megyei elnök, aki az FVM-től kap pénzt. Béres Béla, Torgyán kabinetfőnöke azt állította: Gulyás előbb lett tanácsadó mint megyei elnök.

Ezzel szemben az RTL ma azt állította: a Torgyán József vezette agrártárca az ország szinte valamennyi megyei kisgazda elnökével kötött tanácsadói szerződést. Havonta átlagosan több mint 100 ezer forintot fizettek nekik. A politikusok ezért cserébe részt vettek a pártelnök-miniszter vidéki látogatásainak szervezésében. Több FKGP-s politikus családtagja is kedvezményezett volt: egy korábbi megyei vezető fia például az FVM tulajdonában álló Tartalékgazdálkodási Intézetnél kapott felügyelőbizottsági tagságot - állítja az RTL.

Az új agrárminiszter újságíróknak elmondta, az agrártárcánál folyó vizsgálatoknak "végig kell menniük a maguk útján". Vonza Andrásnak nem áll szándékában lezárni a vizsgálatokat, sőt, mint mondta: újabbakat is indít, ha szükséges.

[origo]