Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztérium már több szaktárcával is egyeztetett, ám arra vonatkozó terv még nem készült, hogy a honvédség - a miniszterelnök nemrégiben ismertetett elképzeléseinek megfelelően - miként részesítse az összes magyar fiatalt keményebb katonai kiképzésben. Lakatos László, a Honvédelmi Minisztérium tervezési és koordinációs főosztályvezetője elmondta: bár ma a fiatalok több mint fele alkalmatlannak bizonyul a katonai szolgálatra, még így is jelentősen több a sorköteles, mint amennyire a hadseregnek szüksége van. A pártok többsége egyetért abban, hogy a jövőben csakis egy önkéntes hadsereg válhat ütőképessé.
Vágólapra másolva!

- Az eddigi csökkenő tendenciától eltérően májusban 7 ezer, azaz huszonöt százalékkal több újonc vonul be a seregbe. A honvédség ugyanis csak így tudja betölteni a megüresedett szerződéses katonai beosztásokat. A Honvédelmi Minisztérium az egészségügyi tárcával közösen legkésőbb nyár végére dolgozza ki az egészségügyi alkalmasság megállapítására vonatkozó új szabályrendszert, s ennek nyomán tovább növekedhet a behívható fiatalok száma - közölte Lakatos László ezredes. A Honvédelmi Minisztérium tervezési és koordinációs főosztályvezető-helyettese kifejtette: annak ellenére hogy ma már a fiatalok több mint fele alkalmatlannak bizonyul a katonai szolgálatra, még így is jelentősen több a sorköteles, mint amennyire a hadseregnek szüksége van. - Az Országgyűlés tavaly 12 600 ezer főben maximálta a sorállományú katonák számát. Ez az ellentmondás pedig pusztán politikai döntéssel nem oldható fel - tette hozzá az ezredes. A haderőreform fő célja egy minden eddiginél karcsúbb, hivatásosokból álló, professzionális hadsereg létrejötte feltételeinek megteremtése, hogy a szolgálatot vállalók az eddigieknél lényegesen jobb anyagi és technikai körülmények között tevékenykedhessenek - mutatott rá. Ehhez pedig a honvédség teljes fegyverzetét, felszerelését, infrastruktúráját a lehető leggyorsabban fel kell cserélni korszerű, NATO-kompatibilis eszközökkel. Az alapkiképzést követően további kiképzésre van szükség ahhoz, hogy hadra foghatókká váljanak a katonák. A honvédvezérkar elképzelései között ezért a katonai kiképzés rendszerének teljes átalakítása is szerepel.

Amint arról már beszámoltunk, a kormányfő a Magyar Honvédség legutóbbi vezetői értekezletén arról beszélt, hogy minden magyar fiatalnak részt kell vennie alaki és fizikai kiképzésen, illetve bizonyos mértékű lelki felkészítésen. A Honvédelmi Minisztérium több szaktárcával is egyeztetett ugyan, de egyelőre még csak a helyzetelemzésnél tart. Vagyis arra keresik a választ, hogy miként kivitelezhető valamennyi sorköteles fiatal katonai kiképzése. Lakatos László ezredes szerint az egyik legfontosabb feladat a szerződéses katonai szolgálatot vállalók számára vonzóvá tenni a honvédséget, hiszen a hadsereg ütőképességét a hivatásszerűen vállalt katonai szolgálat biztosítja.

Mécs Imre, a honvédelmi bizottság szabaddemokrata alelnöke úgy véli, hogy nem a 45 ezer fős honvédség feladata, hogy fiatal felnőtt embereket neveljen, miközben az elithadsereg éppen csak el tudja látni feladatát. A jelenlegi képzési rendszernek köszönhetően a sorozott katonákkal nem tud mit kezdeni a hadsereg.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2001. március 6.)