Torgyánné Cseh Mária tájékoztatása szerint férje jól van, semmilyen szervi baja nincs. A kisgazda országgyűlési képviselő cáfolja a kisgazda körökben felmerült hírt, hogy férjének agyvérzése volt.

A kisgazda pártelnök felesége szerdán látogatta meg a kórházban Torgyán Józsefet. - Férjemnek soha nem volt magas a vérnyomása, ami a gyomormérgezés következtében mégis felment, most ezt próbálják beállítani, hogy ne lehessen komolyabb baj - hangsúlyozta Torgyánné Cseh Mária. Azt a feltételezést, amely a kisgazdapárt soraiban kereng: miszerint férjének agyvérzése volt, Torgyánné cáfolta.

Elmondta: Tizedes Csaba, férje gépkocsivezetője még mindig rosszul van. - A férjemnek erősebb a szervezete, ezért viseli könnyebben a gyomormérgezést, mint a sofőr - közölte. A kisgazda országgyűlési képviselő kijelentette: ő nem engedi nyilatkozni a férjét a sajtónak, mert "ráfér a pihenés ilyen sajtóhadjárat után".

- Ismételten kérem az újságírókat, hogy hagyják pihenni és regenerálódni a férjemet - mondta Torgyánné Cseh Mária. Hozzáfűzte: ezentúl az interneten a kisgazdapárt honlapján keresztül kívánja tájékoztatni az érdeklődőket Torgyán József állapotáról.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 25.)