Az Amnesty International európai regionális programigazgatójának levele<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tisztelt Német Úr!

A mai napon köszönettel megkaptam az Önök által küldött faxot. A hirdetést, amelyre Ön utal, az Amnesty International emberkínzás elleni nemzetközi kampánya keretében az AI szlovéniai tagozata sugározta Szlovénia területén. A szlovén tagozat által megjelentetett egyéb anyagok más olyan országokra is utaltak, ahonnan az Amnesty International kínzásokról és bántalmazásokról tudosító jelentéseket kapott. Ahogyan azt Budapesten tett látogatásom során is elmondtam Önnek, az Amnesty International nemzetközi Titkársága jelentéseket készített a kampányhoz, az AI képviselői által kivizsgált esetek alapján. Meggyőződésünk szerint ezek a jelentések hiteles képet közvetítenek az AI által vizsgált országokban alkalmazott kínzásokról és bántalmazásokról. Az Amnesty International tagozatai a tőlünk kapott jelentésekben közölt információk felhasználásával szervezik kampányaikat. Minden tagozat szabadon dönthet arról, mely eseteket használja fel kampányához. Ami Szlovéniát illeti, megértem, hogy Ausztriát és Magyarországot választották, hiszen ezek szomszédos országok, ezért a szlovén közvélemény számára érdekesebbek, mint a távolabbi országok.

Az AI Hollandia által a holland sajtóban megjelentetett hirdetéssel ellentétben a szlovén tagozat hirdetése megítélésem szerint nem közöl hamis információkat. Az igaz, hogy a bemutatott láb nem egy magyar rendőr lába, nem hiszem azonban, hogy sokan lennének olyanok, akik feltételezik, hogy egy magyar rendőr lábának bemutatása lett volna a hirdető szándéka, a hirdetésben egy jelképes lábat használnak. A hirdetés által közvetített üzenet lényege, hogy egyes magyar rendőrök esetenként bántalmazzák az embereket, ezt támasztják alá az Amnesty International vizsgálatai és az emberkínzás elleni kampányunkat elindító jelentésben közölt információk. Más szervezetek is hasonló megállapításokat tartalmazó információkat tettek közzé.

Az Amnesty International Nemzetköz Végrehajtó Bizottsága, a szervezet irányító testülete aggályosnak találta a holland tagozat hirdetése által sugallt hamis képet. Az AI vezető testülete irányelveket készít az Amnesty International tagozatai számára és igyekszik gondoskodni arról, hogy a tagozatok felelős módon használják fel a nemzetközi Titkárság által megküldött anyagokat. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy tájékoztathassam Önt minden olyan esetről, amikor egy Amnesty International tagozat információkat szándékozik megjelentetni az emberi jogok megsértésének magyarországi eseteiről, de a Nemzetközi Titkárság a jövőben is tájékoztatni fogja a magyar hatóságokat az emberi jogok megsértésének olyan eseteiről, amelyek megítélésünk szerint a hatóságok figyelmére érdemesek, és reméljük, hogy az illetékes hatóságok azonnali független és pártatlan vizsgálatok keretében kivizsgálják ezeket az esteket és tájékoztatják a közvéleményt a vizsgálatok eredményéről.

Anne Burley