Hegedűs Mihály, az egészségügyi bizottság kisgazda tagja szerint semmi új nem merült fel a felmérésben. Béki Gabriella szabad demokrata képviselő viszont úgy látja, a felmérés jobbnak mutatja a helyzetet a valóságosnál. Béki szerint hátrány az is, hogy kevés háztartást kérdeztek meg a kutatók ahhoz, hogy pontos eredmények szülessenek. Ezzel egyetért Ferge Zsuzsa szociológus is.

A felmérés ismertetésekor az egészségügyi bizottságnak csupán néhány tagja volt jelen, ezért az [origo] által megkérdezett képviselők többsége nem tudott a TÁRKI-vizsgálatról érdemi véleményt közölni. Hegedűs Mihály (FKGP) szerint semmi új nem merült fel a felmérésben. A politikus úgy látja: a szegénység elleni küzdelem legfontosabb pontja rövid távon a munkanélküliség felszámolása, hosszú távon pedig a minél jobb iskoláztatás. "Én látom a kitörési pontokat" - mondta az [origo]-nak.

Béki Gabriella (SZDSZ) ugyanakkor azt mondta: az ellenzék legnagyobb dilemmája az, hogy "nem sikerült-e kicsit rózsaszínre a jelentés". "Az ellenzék a szociálpolitikai és családpolitikai intézkedéseket differenciáltnak tartja, és ez egyes csoportokra nézve hátrányos. Ennek jelentkeznie kellett volna a TÁRKI jelentésében is" - mondta az [origo]-nak Béki.

A szabad demokrata képviselő valótlannak találja azt az adatot, miszerint az egy-két gyerekes, nem aktív (munkanélküli vagy nyugdíjas) szülők helyzete romlott a TÁRKI adatai szerint, míg a három gyerekes, nem aktív szülőknél javulást mutatnak az adatok. Béki szerint ahol nincs aktív szülő, ott nem lehet javulás sem a jövedelmi helyzetben.

A politikus úgy látja: módszertanilag túl kicsi a minta ahhoz, hogy precíz megállapításokat lehessen tenni. Mivel csak 2000 háztartást kérdeztek meg, kevés gyesen, gyeden lévő személy adata szerepel a felmérésben, így a gyeden, gyesen lévők nincsenek külön csoportra bontva. Béki szerint ez nem helyes, mert a gyesen lévők anyagi helyzete romlik, míg a gyeden lévőké javulhat. Másrészt szerinte a változásokat csak hosszabb távon lehet értelmezni.

Ferge Zsuzsa szociológus is egyetért azzal, hogy 2000-res mintavételnél óvatosan kell kezelni az adatokat. "15 ezres mintavételnél lehet pontos következtetéseket levonni, a 2000-res ahhoz kicsi, hogy a kis csoportokkal kapcsolatos következtetéseket pontosnak lehetne tekinteni" - mondta az [origo]-nak. Ferge hozzátette: ezzel a TÁRKI is tisztában van, hiszen ők is óvatosabban kezelik az adatokat, mint ahogy a politikusok azok alapján nyilatkoznak.

Az ellenzékhez hasonlóan Ferge is kizártnak tartja, hogy a három vagy több gyerekes, nem aktív szülők anyagi helyzete javult volna. Nyilvánvalónak tartja, hogy a mintavételből alig pár tucat ilyen család fordulhatott elő, ami kevés a megfelelő következtetések levonásához.

Kapcsándi Dóra