Torgyán átaludta a kormányfő látogatását<br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök meglátogatta a Kútvölgyi kórházban Torgyán Józsefet, az FKGP elnökét. Az MTI információi szerint Orbán nem tudott beszélni a kisgazda pártelnökkel, mert a politikus éppen aludt.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor hiába látogatta meg Torgyán Józsefet a kórházban, a kisgazda pártelnök éppen aludt. A miniszterelnök így csak a kórház személyzeténél tudott érdeklődöni Torgyán állapotáról. Orbán szándékai szerint még felkeresi Torgyán Józsefet kórházi tartózkodása idején.

Torgyán József, az FGKP elnöke március 24-én, szombaton lett rosszul Vasszécsenyben a párt nagygyűlésén. Torgyánhoz a nap során kétszer kellett mentőt hívni, az orvos akut gyomorpanaszokat, gyomorrontást diagnosztizált, Torgyánt a Kútvölgyi kórházba szállították. Akkor azt közölték, hogy Torgyán József előző nap egy vendéglőben pacalpörköltet, majd az éjféli órákban otthonában gombapaprikást evett, ez okozhatta a gyomorrontást.

Torgyán József vasárnap megtiltotta, hogy a Kútvölgyi kórház munkatársai bármilyen, az egészségügyi állapotára vonatkozó információt közöljenek a sajtóval. Szerdán kisgazda körökben felmerült, hogy Torgyánnak agyvérzése volt, de felesége, Cseh Mária ezt tagadta. "Férjemnek soha nem volt magas a vérnyomása, ami a gyomormérgezés következtében mégis felment, most ezt próbálják beállítani, hogy ne lehessen komolyabb baj" - mondta szerdán a felesége.

(MTI)