Nem volt műszaki hibája a kazincbarcikai busznak <br/>

Vágólapra másolva!
Szerda reggel hárman meghaltak és negyvenketten megsérültek egy buszbalesetben Kazincbarcikán. A munkába igyekvőket szállító autóbusz eddig tisztázatlan okokból frontálisan belerohant az út felett áthaladó csővezetéket tartó vasoszlopba. A miskolci rendőrségen az [origo]-nak csütörtökön elmondták: a buszt átvizsgáló szakértő nem talált műszaki meghibásodást.
Vágólapra másolva!

Három halálos áldozatot követelt a szerdai kazincbarcikai autóbusz-baleset. A szerencsétlenségben egy 55 éves tardonai lakos, az autóbusz vezetője, és két utas, egy 39 éves kazincbarcikai és egy 48 éves tardonai lakos vesztette életét.

Az autóbusz-baleset 42 sérültje közül csütörtökön még 25-öt ápolnak a miskolci megyei, a diósgyőri és a kazincbarcikai kórházban.

Bárány István, a megyei kórház traumatológiai osztályának vezető főorvosa elmondta: az osztályára beszállított legsúlyosabb sérülteket - hat férfit és egy nőt - még szerdán megoperálták, s két beteg állapota még mindig életveszélyes. Az egyik sérült különösen válságos állapotban van. Egy további, nyaki gerincsérüléssel megműtött beteg állapota is nagyon súlyos.Valószínűleg ez a beteg a gerincvelő sérülése miatt véglegesen megbénul, és jelenleg a légzés is gondot jelent számára. E két sérültet lélegeztető gépen tartják. A többi beteg állapota folyamatosan javul, mindegyik magánál van.

A diósgyőri kórházban nyolc sérültet ápolnak. A sebészeti osztályon Bálás Géza adjunktus közölte: egy nyílt lábszár- és medencetöréses, továbbá egy mellkasi és hasi zúzódásos beteg állapota mondható súlyosnak, általánosságban mindketten
javulnak. További hat sérült állapota jónak ítélhető, ők a balesetben töréseket, zúzódásokat szenvedtek.

- A kazincbarcikai városi kórházban szerdán 26 sérültet láttak el az autóbusz sérült utasai közül, csütörtökre már csupán tíz beteg maradt a kórházban - nyilatkozta Sotkovszki Tibor osztályvezető főorvos. Egy beteg sorozat-bordatöréssel került be, s egy fellépett szövődmény miatt súlyos állapotban van, őt az intenzív osztályon kezelik.

- Két-három beteg kivételével a hét végére a többiek
elhagyhatják a kórházat - közölte a főorvos.

Szerdán a miskolci rendőrség közölte, hogy nem találtak a helyszínen féknyomokat, ezért azt tartották a legvalószínűbbnek, hogy a buszsofőr rosszul lett, illetve akkor még elképzelhető volt az is, hogy műszaki probléma lépett fel. A műszaki hibát csütörtökön kizárták, mivel a műszaki szakértő nem talált meghibásodást a buszon. A buszvezető holttestét csütörtökön boncolják fel.

Az autóbusz-baleset szerdán reggel fél 6 előtt néhány perccel történt a BorsodChem 3-as kapujának bejáratánál, a 26-os úton. A Kazincbarcikáról Miskolc irányába menetrend szerint közlekedő, munkába igyekvőket szállító zsúfolt autóbusz eddig tisztázatlan okokból belerohant az út felett áthaladó csővezetéket tartó vasoszlopba. Az autóbusz elejébe mintegy öt méter mélységben belevágott a vastraverz. Az autóbusz vezetője azonnal szörnyethalt. Ugyancsak életét vesztette két utas, akik valószínűleg az autóbusz elején tartózkodtak.

Hajnali 5 óra 25 perckor, amikor a baleset történt, még sötét volt, így alig van olyan tanú, aki a baleset körülményeiről érdemlegeset tudna mondani. Egy, a busz mellett elhaladó autó vezetője csak egy hatalmas csattanást észlelt, és látta, amikor a busz az útpályáról letérve belerohant az út fölött áthaladó acél tartóoszlopokba.

[origo]