Nem testépítő szerek okozták a Pristinában szolgált kiskatona halálát<br/>

Vágólapra másolva!
Az influenza elleni védőoltás kóros oltási reakciójaként, illetve annak mellékhatásaként is értékelhető a Pristinában szolgálatot teljesítő magyar KFOR-katonának tavaly december 8-án bekövetkezett halála. A szakvizsgálatok sem kábítószereket, sem mérgező anyagokat, sem anabolikus szteroidokat, illetve alkoholt nem mutattak ki.
Vágólapra másolva!

Az államigazgatási eljárás befejezéséről szóló határozat szerint az akkor huszonnégy éves Csizmadia Zoltán szerződéses őrmester nyáron érkezett Pristinába egyéves KFOR-szolgálatra. A fiatalember fej- és tarkófájása miatt december 4-én jelentkezett a csapat segélyhelyén. Az őrmester állapota az orvosi ellátás ellenére sem javult, sőt fájdalmai is erősödtek, ezért másnap bekerül a gyengélkedőre. A katona december 6-án is rosszul érezte magát, állapota nem javult, ezért átszállították az amerikai tábori kórházba.

Az itt végzett komputertomográfiai vizsgálat Csizmadia Zoltán agyában egy 2 centiméter nagyságú daganatot vagy elhalást valószínűsített, majd átszállították a Szkopjei Egyetemi Klinikára MRI-vizsgálatra. Ennek során az agyalapi fő artéria mindkét ágában elzáródást állapítottak meg. A klinikán a beteg állapota továbbra sem javult, hányt, tudata folyamatosan mélyült, majd kómába esett. A fiatal katona december 8-án délelőtt elhunyt.

A szakértői vélemény szerint Csizmadia Zoltán halálának közvetlen oka igen gyors lefolyású, több szervrendszert érintő, heveny vírusfertőzés volt, amelyet a néhány nappal korábban kapott influenza elleni védőoltás is kiválthatott. A szakvizsgálatok sem kábítószereket, sem mérgező anyagokat, sem anabolikus szteroidokat, illetve alkoholt nem mutattak ki.

Svéd László vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar egészségügyi csoportfőnöke állítja: az őrmester halálát a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehetett megakadályozni.

(MTI)