Az RTL Klub visszautasítja a pártosság vádját<br/>

Vágólapra másolva!
A "jó hírnév és a szerzői jogi törvény megsértése" miatt az RTL Klub pert indít a Magyar Televízió A Hét című műsora ellen ? tudta meg a Magyar Hírlap Szabó Stein Imrétől, a kereskedelmi csatorna kommunikációs igazgatójától. A politikai magazin főszerkesztője, Siklósi Beatrix azt mondta, őt az RTL Klub illetékesei nem keresték meg az ügyben, ellenben az országos napilapok már értesültek a hírről.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió A Hét című műsorának április 8-ai adásában Tóth Gy. László politológus úgy nyilatkozott, hogy "a kereskedelmi televíziók - szemben a nyugat-európai kereskedelmi televíziók legtöbbjével - aktívan kampányolnak az MSZP és az SZDSZ mellett", s illusztrációként az RTL Klub Híradójának főcímét mutatták be. Annak ellenére, hogy az állítás szakértői véleménynek minősül, mégis per tárgyát képezheti, hiszen a törvény szerint a műsorkészítőnek felelősséget kell vállalnia az adásban elhangzottakért - vélekednek az RTL vezetői.

A kereskedelmi csatorna példátlannak és felháborítónak tartja a kijelentést, és a leghatározottabban visszautasítja, hogy hírműsoraiban bármely párt mellett vagy ellen valaha kampányolt volna. Szabó Stein Imre, az RTL Klub kommunikációs igazgatója szerint a megállapítás felháborító már csak azért is, mert éppoly cinikus közönnyel hagyja figyelmen kívül a közvéleményt - mely az elmúlt évek felmérései alapján a "politikailag legfüggetlenebb" tévécsatornaként definiálta az RTL Klubot, mint a hatóság - vagyis az ORTT - elemzését, mely ugyanezen a véleményen van a kereskedelmi csatornát illetően. Szabó Stein azt is sérelmezte, hogy a csatorna tulajdonát képező Híradó-logót jogtalanul használták fel illusztrációként, hiszen a Magyar Televízió ehhez nem kért engedélyt az RTL-től.

Siklósi Beatrix A Hét főszerkesztője az elhangzottakhoz csak annyit fűzött hozzá, hogy őt még nem értesítették a hírről, és ugyanannyira nem tartja etikusnak, hogy az újságíróktól tudja meg, hogy pert indítottak a műsora ellen, mint ahogy a kereskedelmi csatorna szerint az adásból hiányzott a szakmai etika. Így, míg nem ismertetik vele a műsor ellen felhozott pontos vádakat, nem tud nyilatkozni az ügyben.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2001. április 12.)