Egyeztetés a kormányfőjelöltekkel<br/>

Vágólapra másolva!
Az MSZP országos elnöksége a tervek szerint ma kezdi meg konzultációit a párt lehetséges miniszterelnök-jelöltjeivel. A Népszava információi szerint ma meghallgatják Kovács László pártelnököt és Medgyessy Péter volt pénzügyminisztert is. A harmadik lehetséges jelölt, Németh Miklós jelenleg külföldön van, így az exkormányfő csak később egyeztethet az elnökséggel.
Vágólapra másolva!

Az elnökség a héten azt javasolta a választmánynak, hogy június 9-re hívja össze a párt kongresszusát, amelyen többek között megválasztják a kormányfőjelöltet is. A döntő tanácskozás előtt a párt különböző szervezetei kialakítják a maguk álláspontját a jelöltekről, s ennek figyelembevételével születik majd meg a döntés.

A három jelölt néhány napja levélben foglalta össze elképzeléseit, illetve feltételeit a jelöltség vállalásával kapcsolatban. Juhász Ferenc alelnök - aki előzetesen konzultált valamennyiükkel - azt mondta: az érintettek nem fogalmaztak meg olyan kritériumot, amelyet az elnökség elfogadhatatlannak ítél, bár néhány ponton szükségessé válhat az alapszabály módosítása is. Ez viszont csak a kongresszuson lehetséges. Juhász elmondta, hogy még nem dőlt el, a kongresszus több vagy már csak egy jelölt közül választ majd. Hozzátette, vállalták azt, hogy a konzultációk közben nem nyilatkoznak a beszélgetésekről, és amíg a megbeszélések tartanak, nem hozzák nyilvánosságra a részleteket.

Mint ismert, korábban Nagy Sándor, frakcióvezető is pályázott a kormányfőjelöltségre, de miután Németh Miklós bizonyos feltételekkel vállalta a jelöltséget, visszalépett. A pártban ugyanakkor nem tartják elképzelhetetlennek, hogy a kongresszusig még a jelenlegi három néven kívül más politikusok is szóba kerülnek a kormányfőjelöltségre.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. április 9.)