Demszky örül Rogán Antal interpellációjának<br/>

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és az SZDSZ elnöke kijelentette: örül, hogy Rogán Antal, a Fidesz képviselője a parlament elé vitte a BKV álláshirdetésének ügyét. Rogán azt kifogásolta, hogy a BKV 40 év alattiakat toborzott jegykezelői munkakörbe, hátrányosan megkülönböztetve az idősebbeket. Demszky "40 plusz" néven politikai kampányt indít az idősebbek foglalkoztatásáért és oktatásáért.
Vágólapra másolva!

Szerdán Demszky Gábor azt mondta, májusban fogja tárgyalni a Fővárosi Közgyűlés azt az etikai kódexet, amely tiltaná az életkor szerinti diszkriminációt. A téma a BKV egy közelmúltban megjelent hírdetése miatt lett aktuális. A közlekedési vállalat 40 évnél fiatalabb dolgozókat keresett egy hirdetésében jegykezelői munkakörbe. Rogán Antal fideszes képviselő a hírdetés kapcsán interpellációt nyújtott be a parlamentben a Gazdasági Minisztérium képviselőjnek. A minisztérium részéről Glattferder Béla államtitkár válaszolt, de azt a képviselők nem fogadták el. Rogán biztatására azért utasították el a választ, mert abban nem szerepelt ígéret, hogy a minisztérium fellép a fővárosi önkormányzat ellen. A fővárosi önkormányzat felügyeli a BKV-t, ezért várta volna el a Városháza megrendszabályozását Rogán.

Demszky Gábor időközben maga is lépett: levelet írt a BKV igazgatójának, tiltakozva a diszkriminatív hirdetés ellen. A BKV azóta visszavonta a hirdetést. Demszky ugyanakkor megköszönte Rogánnak, hogy országos szintre emelve az ügyet felhívta a figyelmet az idősebbek munkavállalási nehézségeire. Demszky a fővárosban "40 plusz" néven kampányt indít a 40 éven felettiek munkavállalásának megkönnyítéséért. "Senkinek nem származhat hátránya neme, származása vagy kora miatt" – mondta Demszky. A főpolgármester arra panaszkodott, hogy a kormánynak nincs programja a 40 és 62 év közöttiek munkavállalásának segítésére. A főváros viszont saját programja beindítása mellett májusban olyan etikai kódexet készül elfogadni, mely tiltaná az életkor szerinti diszkriminációt.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. április 17.)