A főügyészség szerint az Agrárinnovációs Kht. és az FTC közötti szerződés törvénytelen<br/>

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Főügyészség szerződés semmiségének megállapítása iránt keresetet nyújtott be a bírósághoz a jelenleg végelszámolás alatt álló Agrárinnovációs Kht., valamint az FTC és a FVM Agrármarketing Centrum Kht., mint alperesek ellen. A főügyészség indítványozta, hogy Agrárinnovációs Kht. és az FTC között 2000. május 2-án létrejött az "Életmódnapról" szóló megállapodást nyilvánítsák semmisnek, mert azt a jogszabály megkerülésével kötötték, és a közbeszerzési törvénybe ütközik.
Vágólapra másolva!

Borbély Zoltán, a főügyészség szóvivője elmondta: a főügyészség indítványozta, hogy Agrárinnovációs Kht. és az FTC között 2000. május 2-án létrejött az "Életmódnapról" szóló megállapodást nyilvánítsák semmisnek, mert azt a jogszabály megkerülésével kötötték, és a közbeszerzési törvénybe ütközik.

A Fővárosi Főügyészség kéri a bíróságtól továbbá, hogy másod (FTC) és a harmadrendű alperest (FVM Agrármarketing Centrum Kht.) a 2001. január 19-én megkötött szerződés vonatkozásában a "semmiségből eredő jogkövetkezmények tűrésére" kötelezze.

A szóvivő elmondta, hogy az FTC és az Agrármarketing Centrum között létrejött szerződés alapján a cég átvállalta az "Életmódnap" ugyanazon feltételekkel való megrendezését.

Az FTC-vel kötött szerződés tárgya az Életmódnaphoz kötődő hirdetési felület biztosítása volt nyolc hónapon keresztül. A pertárgy értéke 32 millió forint. Borbély Zoltán elmondta, hogy az "Életmódnapot" tavaly szeptember 10-én rendezték volna meg, de mivel a szervezés szintje nem volt megfelelő, ezért végül is nem tartották meg.

(MTI)