Az Egészségügyi Világszervezet szerint merész az egészségügyi miniszter programja<br/>

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója, Marc Danzon kétnapos látogatást tett Magyarországon az egészségügyi miniszter, Mikola István meghívására. Danzon áttanulmányozta a népegészségügyi programot, amit modernnek és merésznek minősített.
Vágólapra másolva!

Marc Danzon, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója azt mondta: a magyar, 10 éves tervet megfogalmazó népegészségügyi program a mai kor szellemével tekinti át az egészségügyi helyzetet. Pozitívnak minősítette, hogy az egyes emberek egészségügyi állapota áll a program kiindulópontjában, egyértelműen meg vannak határozva a prioritások és az egész átfogó egészségügyi rendszerrel foglalkozik.

Danzon bátornak és merésznek tartotta annyiból a programot, hogy konkrét határidőket, célkitűzéseket határoz meg, és prioritásként említi a mentális egészség, illetve a dohányzás, alkoholfogyasztás kérdéskörét. "Nem szokott népszerű lenni, ha olyan területen akar valaki csökkenést elérni, ahol jelentős adóbevétel származik a termékből" - mondta Danzon.

A regionális igazgató reméli, hogy a program lépésről lépésre megvalósul. Az előrehaladás ellenőrzésére jó garanciának látja a 3 havonként esedékes beszámolót, amelyet a program rögzít.

Danzon szerint a WHO és a többi európai ország számára is tanulságos lesz végigkövetni a magyar program megvalósulását. Mikola István egészségügyi miniszter azt mondta: a program megvalósítása nagy erőfeszítést igényel, biztosan lesznek konfliktusok. Azonban pozitívnak minősítette, hogy a parlamenti pártok között nincs nagy eltérés a program megítélését illetően.

[origo]

Korábban:

(2001. április 16.)