Vágólapra másolva!
Az SZDSZ azt kérte levélben az államfőtől, hogy járjon közben a párt által javasolt vizsgálóbizottságok létrejöttéért. A szabad demokraták képviselőcsoportja azt is kéri, hogy amennyiben a parlament elfogadja Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényjavaslatot, küldje vissza megfontolásra.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ képviselőcsoportja azzal a kéréssel fordult a köztársasági elnökhöz, hogy a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényjavaslat elfogadása esetén a köztársasági elnökhöz megküldött törvényt - megfontolás végett - küldje vissza az Országgyűlésnek. Az SZDSZ szerint erre azért lenne szükség, mert a törvény hatályba lépését követően szinte bármilyen állami tulajdon a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonába kerülhet, és azon a Magyar Fejlesztési bank akár pályáztatás nélkül is túladhat. Ha a "vevőnek" nincs pénze, úgy az állami tulajdont hitelre "veheti meg"-áll az SZDSZ levelében. A keletkezett veszteségeket pedig a költségvetésnek szinte automatikusan állnia kell. Mindamellett a bank pusztán kormányzati ellenőrzés alatt áll. Ez a konstrukció pedig magában rejti a közpénzekből megvalósítható klientúra-építés lehetőségét-, véli az SZDSZ.

Aggályosnak tartják a törvény azon pontját is, mely értelmében a banknak a kockázatvállalás tekintetében nem kell bankszerűen működnie. Az információk szempontjából azonban banktitokkal rendelkezhet, tehát az adófizető polgárok gyakorlatilag semmiféle információkhoz nem juthatnak hozzá pénzük felhasználását illetően- áll az SZDSZ levelében.

Az SZDSZ arra is kérte a köztársasági elnököt, hogy járjon közbe az ellenzék, illetve az SZDSZ által felállítani javasolt vizsgálóbizottságok (Postabank konszolidáció, APEH, Lockheed-botrány) létrejöttének érdekében. A bizottságok létrehozását ugyanis a kormánypártok két éve akadályozzák. ?Ez ügyben az SZDSZ tavaly augusztusban már kérte az Ön közbenjárását, sajnos eredménytelenül" - áll az államfőhöz intézett levélben.

A Fidesz frakció szóvivője, Halász János az MTI-nek adott nyilatkozatában visszautasította az SZDSZ állításait. Úgy véli, hogy az ellenzéki párt akadályozza a kormánynak a közélet tisztasága érdekében tett erőfeszítéseit. "Már-már szokásos, hogy az SZDSZ valótlanságokat, légből kapott
dolgokat állít azokról, akik sokat tettek a közélet tisztaságáért" - nyilatkozta Halász.

[origo]