Június 9-én állít kormányfőjelöltet az MSZP<br/>

Vágólapra másolva!
Az MSZP országos választmánya pénteki ülésén úgy döntött, hogy a párt elnöksége június 9-ére hívja össze a szocialisták kongresszusát, amely értékeli az ország és a párt helyzetét, társadalmi vitára bocsátja a választási program téziseit, módosítja a párt alapszabályát, valamint megválasztja a miniszterelnök-jelöltet.
Vágólapra másolva!

Jánosi György választmányi elnök tájékoztatása szerint az alapszabály-módosítást az indokolja, hogy tisztázni kell a párt mindenkori miniszterelnök-jelöltjének, illetve választási bizottságának a viszonyát. Közölte: az alapszabály jelenleg nem rögzíti egyértelműen, hogy ha a pártelnök személye nem azonos a kormányfőjelölttel, akkor az utóbbi tagja vagy akár vezetője is lehet-e a választási bizottságnak. A választmányi elnök leszögezte: a választmány nem tartja aktuálisnak a tisztújítást júniusban, és arra nem is kerül sor. Ennek lehetőségét Horn Gyula exminiszterelnök vetette fel.

Beszámolója szerint a kongresszus őszi fordulójában véglegesíti az MSZP a választási programját, és akkor fogadja el országos listáját is. Jánosi György elmondta: a választmány megvárja az elnökség konzultációját Németh Miklós exminiszterelnökkel mint a párt lehetséges miniszterelnök-jelöltjével, és miután a potenciális jelöltek köre tisztázódik, a testület is konzultálni szeretne az érintettekkel. Az ezzel foglalkozó tanácskozás időpontját május 5-ére valószínűsítette.

Közlése szerint a választmányi vitában egyértelműen körvonalazódott az a vélemény, hogy súlyos felelősség nehezedik az MSZP-re, mert a társadalom jelentős része tőle várja, hogy leváltsa "a demagóg populista, szélsőjobboldali ideológiát követő kormányt". Jánosi György hozzátette: az MSZP vezetőinek miniszterelnök-jelöltjének és képviselőinek ehhez a felelősséghez kell mérniük megnyilatkozásaikat, ezért a választmány elvárja az elnökségtől, hogy a leghatározottabban lépjen fel a párt választási esélyeit veszélyeztető minden jelenséggel szemben.

Jánosi György tájékoztatást adott arról is, hogy az általa vezetett testület regionális üléseken foglalkozott annak felmérésével, hogy a három lehetséges kormányfőjelölt közül ki lenne a legalkalmasabb. Mind mondta, ezeken kiderült, hogy mindhárom jelölt alkalmas arra, hogy kihívója legyen Orbán Viktor miniszterelnöknek, de találgatás lenne minden olyan kijelentés, amely erősorrendet igyekezne felállítani köztük. Juhász Ferenc alelnök nem tudta megmondani, hogy az elnökség mikor hallgatja meg miniszterelnök-jelöltként Németh Miklóst.

(MTI)

Korábban:

(2001. április 19.)