Orbán Viktor mégis találkozik Bush-sal<br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor április végén esedékes amerikai magánlátogatása során mégis találkozik az új amerikai elnökkel, George W. Bush-sal, valamint Dick Cheney amerikai alelnökkel a Fehér Házban - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

Korábban ellentmondásos hírek láttak napvilágot azzal kapcsolatosan, vajon a washingtoni Folger Shakespeare Színház és Könyvtár április 30-i, tavaszi gálaestjére az Egyesült Államokba meghívott magyar kormányfőnek lesz-e alkalma találkozni Bush elnökkel. Orbán Viktor látogatásának másik apropója, hogy május elsején átveszi a konzervatív tudományos intézet, az American Enterprise Institute (AEI) kitüntetését. Utóbb cáfolták azt az értesülést, hogy a magyar kormányfő kitüntetését idősebb George Bush, a volt elnök adná át s a ceremóniára a jelenlegi elnök is hivatalos lenne. Az AEI-hez egyébként az alelnök és felesége, Lynne Cheney áll közel.

A Folger könyvtár kommunikációs igazgatója, Garland Scott elmondta, idei tavaszi gálaestjüket Budapest bemutatásának szentelik, Párizs, Berlin és London után a magyar főváros előtt tisztelegnek. Az estélyen beszédet mond Orbán Viktor, a Folger könyvtár és színház helyiségeiben "kis Budapestet" rendeznek be, a meghívottak - a washingtoni befolyásos elit tagjai - a gálaműsort követően budapesti "utcákon" sétálhatnak, a magyar konyhával és magyar borokkal ismerkedhetnek. Scott szerint csak a jövő héten véglegesítik a gálaest résztvevőinek névsorát, így egyelőre nem tudta, hogy az új amerikai adminisztráció tagjai közül kik vesznek részt a rendezvényen. Mintegy háromszáz vendéget várnak a tavaszi gálaestre, amelynek minden évben jelentős a sajtóvisszhangja.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta, a rendezvény költségeinek 90 százalékát a Folger Alapítvány fedezi. Nagy örömmel fogadták a felajánlást neves magyar művészek vendégfellépésére.

Borókai Gábor szóvivő megerősítette, hogy a fellépő művészek - köztük Jandó Jenő, Szabadi Vilmos és Onczay Csaba - kiutaztatásának költségeit és gázsijukat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a felszolgált magyar borok kiküldését az Országimázs Központ állja.

Martonyi János külügyminiszter a kormányfői magánlátogatással egybeesően hivatalos látogatásra érkezik Washingtonba, Horváth Gábor külügyi szóvivő tájékoztatása szerint programját még egyeztetik.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. április 11.)