Még el sem kezdődött, máris vitákat vált ki a romáknak szánt lakásépítési kormányprogram. Egyes roma vezetők szerint a program hemzseg az előítéletektől, és a szűkös anyagi forrás nem elég semmire. Mások szerint a kormányprogram 200 új, jó minőségű vályogház felépítését teszi lehetővé. A Népszava úgy tudja, az Országos Cigány Önkormányzat és a Gazdasági Minisztérium a héten aláírja a szerződést a program elindításáról.

Háromszázmillió forintos lakásépítési támogatás folyósításáról köt szerződést a héten a Gazdasági Minisztérium (GM) és az Országos Cigány Önkormányzattal (OCÖ). A sajátos élethelyzetben lévők lakhatási támogatására született kormányhatározat alapján létrejövő megállapodás lehetőséget nyújt (80 millió forintért) az OCÖ-nek egy vályogtégla gyártására alkalmas gépsor megvásárlására - tudtuk meg Telekes Györgytől, a GM lakáspolitikai főosztályának vezetőhelyettesétől. A szervezési, lebonyolítási munkálatokra 70 millió forintot szánnak, reklámcélokra 20 millió forintot. A lakásépítések támogatására öszszesen 130 millió forint fordítódik, amelynek felhasználásáról külön e célra létrehozott OCÖ-bizottság dönt majd.

A tervek szerint a házak építéséhez igénybe vennék a családoknak alanyi jogon járó - gyermekszámtól függő - lakásépítési kedvezményt, a szocpolt. Az ennek igényléséhez szükséges 35 százalékos önrészt az OCÖ-GM közös program keretében nyújtott támogatás, valamint a családok közvetlen munkavégzése adná. Az OCÖ és a GM minimum 200 jó minőségű lakást szeretne felépíteni a program keretében. Mint megtudtuk, az akcióban csak azok a családok vehetnek részt, akik legalább egy keresővel rendelkeznek, illetve bizonyítani tudják, hogy a felnőttek közmunkán vettek részt. Ezen felül igazolniuk kell, hogy iskoláskorú gyermekeik rendszeresen járnak iskolába. Az OCÖ kötelezettséget vállal arra, hogy ellenőrzi, a családok rendeltetésszerűen használják-e az új épületet. Ha ez nem történik meg, felszólítja arra a lakosokat, és gondoskodik a szankciókról is.

Farkas Flórián, az OCÖ elnöke szerint az USA-ból importált, modern vályogtéglagyártó gép amellett, hogy kiváló minőségű építőanyagot állít elő, működtetése több munka nélküli romának ad majd munkát.

Dilettánsnak tartja a GM-OCÖ építési programot Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke. Szerinte az építésre szánt 130 millió forint legfeljebb egy településen lévő romatelep felszámolására elegendő. Úgy vélte, a projekt csak arra jó, hogy romák ellen fordítsa a szegény, de nem cigány népréteget, akik nem részesülnek ebből a kevés pénzből. Horváth szerint az OCÖ-nek nem lenne szabad állami feladatokat átvállalnia és csatlakoznia egy rasszista, előítéletektől hemzsegő program legitimálásához.

(Népszava)

Korábban:

(2001.04.10.)