Nehezítheti a háziorvosi reformot a titkolt hálapénz<br/>

Vágólapra másolva!
Veszélybe kerülhet a háziorvosok ellátási reformja, ha a háziorvosok nem tudnak megegyezni és nem fogadják el egységesen a benyújtandó törvénycsomagot. Többek között az okozza a vitát, hogy az orvosok közül többen nem hajlandók nyilatkozni arról, mekkora hálapénzt kapnak, így a kieső betegszám kompenzálásának kiszámításakor ezzel nem tud kalkulálni a pénztár. Információink szerint a miniszter elképzeléseinek teljes körű támogatása nélkül még az amortizációs díj bevezetésére szánt 8-8,5 milliárd forintot sem kaphatják meg a háziorvosok.
Vágólapra másolva!

Félő, hogy még az amortizációra szánt 8-8,5 milliárd forintot sem kapják meg a háziorvosok, ha nem tudnak megegyezni, és nem támogatják egységesen Mikola István egészségügyi miniszter alapellátási reformját. Ugyan a miniszter a FAKOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége tizedik konferenciáján szombaton, Siófokon cáfolta, hogy ellentét lenne a kormány és a tárca között, úgy tűnik, most a háziorvosok képviseleti megosztottsága nehezíti az átalakítást.

Mint ismert, a készülő törvénycsomag célja, hogy a betegek többségét "tereljék" vissza a háziorvosokhoz, s mind kevesebben kerüljenek csak a különböző, lényegesen költségesebb szakellátásokra. Így a miniszter javítani akarja a rendelők színvonalát, bővítenék az ott is elvégezhető ellátások, illetve jogosultságok körét. Ehhez az amortizációs díj bevezetésén kívül a tervek szerint csaknem 20 százalékkal növelik majd a - elvileg önkormányzatoktól független - praxisok számát is.

Ez utóbbi pont az, ami erősen megosztja a teljes szakmát, többen ugyanis úgy gondolják, már most is túlzsúfolt a rendszer, sok az "üres" praxis. Többek között Éger István, a FAKOSZ elnöke, legutóbb azt nyilatkozta: a jelenlegi létszám tökéletesen elegendő.

A szakma másik oldala azonban úgy véli: ahhoz, hogy az orvosok valóban el tudják végezni a tervek szerint a lényegesen több feladatot, több időt kell a betegekkel tölteniük, vagyis kevesebb páciensnek kell jutnia egy praxisra. - Ahhoz, hogy a reformokból legyen valami, nekünk is áldozatot kell vállalni, s megengedhetetlen, hogy egyéni anyagi szempontok miatt akadjon meg az átalakítás - nyilatkozta Kollai Balázs, a Magyarországi Praktizáló Orvosok Szövetségének elnöke.

- Ugyan a kártyapénz visszaszorzásával a tervek szerint a kisebb betegkörrel is megtarthatják a praxisok korábbi finanszírozásukat, de az így harmadával csökkenő betegkör hálapénzének, ami havonta átlagosan 100-120 ezer forint is lehet, búcsút inthetnek. A finanszírozásnak ez az a része, amelyről nem hajlandók az érintettek nyilatkozni, e nélkül pedig nem kalkulálhat az Egészségbiztosítási Pénztár - állítja Kollai Balázs.

A szövetség legutóbbi felmérése szerint, ha az anyagi vonzatát nem veszik figyelembe, egy háziorvos alig több, mint 1200 betegkártyával lenne képes elegendő időt tölteni egy-egy betegével, ezzel szemben jelenleg átlagosan 1800 kártyája van egy-egy orvosnak. Szerdán ül össze utoljára az Egészségügyi Minisztérium alapellátási, fejlesztési bizottsága, s egyeztetnek a törvény kidolgozói és a háziorvosok szakmai képviseletei a törvénycsomagról. Akkor dől el, a program milyen formában kerülhet a tervek szerint még májusban a kormányülés elé.

A miniszter a hét végi konferencián bejelentette: az év végére befejeződik az egészségügyi alapellátás háziorvosokat és körzeti fogorvosokat érintő reformja, s a kormány biztosítja az ehhez szükséges 17-23 millió forintot. A reform első lépéseként a körzeti fogorvosi hálózatban tervezett térítésmentes fogmegtartó kezeléseket még júliusban bevezetik. Az átalakítás keretében biztosítják a szakterületnek az eszközvisszapótlást is, havonta 100 ezer forintot jelent majd a praxisoknak, azaz évente átlagosan 1-1,9 millió forinttal növeli az árbevételét. A kamarák, szövetségek megosztottságával tehát az erre szánt éves szinten összesen várhatóan 8,3 milliárd forint kerülhet veszélybe, ezt vonhatja meg a tárca vezetője a háziorvosoktól.

Mikola István megítélése szerint pedig a reformmal jelentősen javul majd az alapellátás működése. A reform eredményeként a háziorvosok pontosan tudni fogják, mikor és milyen kezeléseket kapnak, milyen gyógymódokat vesznek igénybe a betegeik, ami egyrészt a betegek érdeke, másrészt a költségtakarékosságot is szolgálja - hangsúlyozta a miniszter.

(Népszava)

Ajánló: