Levélben kérik kórházukat a mentők a minisztertől <br/>

Vágólapra másolva!
Mentőtisztek és mentőfőorvosok levelet küldtek Mikola István egészségügy miniszterhez, amelyben azt kérték: a Mentőkórház csak költözzön, de ne integrálódjon az Országos Traumatológiai Intézetbe. Szerintük enélkül veszélybe kerül a mentők európai hírű továbbképző bázisa. Elkészült az átalakítás ütemezési terve, eszerint a költözésre legalább két hónapig még várni kell.
Vágólapra másolva!

A Mentőkórház eladásának bejelentésekor még arról volt szó, egy hónapon belül költözik a központ, ma már biztos: legalább két hónapot kell várni az átalakítással. A Népszava információi szerint a most elkészült ütemterv szerint - ha az Országos Traumatológiai Intézetben semmilyen átalakításra, felújításra nem lesz szükség - legalább 60 napra van még szükség az átköltözéshez.

Jelenleg továbbra sem tisztázott, pontosan milyen feltételekkel kerül át a Mentőkórház az új intézménybe. Azt sem tudni, hogy a gépek, a személyzet átköltözésével önálló egységként vagy integrált szervezetként működik majd tovább. Ezért a mentőtisztek és mentőfőorvosok levélben fordultak Mikola István egészségügyi miniszterhez. Attól félnek ugyanis, hogy ha a kórház beolvad a traumatológia szervezetébe, veszélybe kerül a magyar mentőképzés bázisa.

- A kórház európai hírű továbbképzése szűnhet így meg, s akkor kétségessé válik a mentőszakma jelenlegi, elismert színvonala - nyilatkozta Tóth Attila, a Magyar Mentőtisztek Egyesületének vezetője. Hozzátette: a szakmai önállóság azért is létfonfosságú, mert a Mentőkórháznak teljesen sajátos a sürgősségi ellátása, a mentők itt bármilyen újraélesztéskor számíthattak az itteniek maximális segítségére.

A kórház épületének eladása évek óta napirenden van. Hosszú ideig a MÁV-kórház volt a legfőbb esélyes a Mentőkórház befogadására. Később szóba került a Sportkórház, a Honvédkórház, végül pedig a Haynal Imre Egészségügyi Tudomány Egyetemnél kapott volna helyet. Végül a miniszter úgy döntött: a Traumatológiai Intézetbe kerül a 71 férőhelyes kórház. Ugyan az épület értékesítéséről hivatalosan még semmi biztosat nem lehet tudni.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. április 18.)