Vádemelés a lövöldöző kabinetfőnök ellen <br/>

Vágólapra másolva!
Elkészítette a vádiratot a Keszthelyi Városi Ügyészség a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkárának kabinetfőnöke ellen. A Magyar Hírlap értesülései szerint Paróczai Csabát kulturális javak körébe tartozó tárgy megsemmisítő rongálásának bűntettével vádolják.
Vágólapra másolva!

Alig egy héttel a rendőrségi nyomozás befejezése után elkészült a vádirat Paróczai Csaba ellen, aki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vendégházában lévő festmény tönkretétele miatt áll majd bíróság elé. A sajnálatos esemény múlt év október 16-án történt. Ezen a napon Skultéty Sándor, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára ünnepelte születésnapját a vendégházban. A vádirat szerint késő éjjel a vádlott saját - engedéllyel magánál tartott - fegyverével több lövést adott le a vendégház falát díszítő festményre. Somogyi Győző Herman Ottó a Balatonnál című alkotása súlyosan megrongálódott. Érdekes módon az eset nem került nyilvánosságra. Lakossági bejelentés után csak idén februárban indult meg a nyomozás.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hírzárlat mellett folytatta le az eljárást. Lapunk úgy tudja, a kabinetfőnök kihallgatáskor elismerte, hogy megrongálta a festményt, ám a lövöldözést tagadta. A tanúvallomások és a szakértői vélemények azonban igazolták a feltételezett bűncselekmény elkövetését. Miután bebizonyosodott, hogy a lövéseket engedéllyel magánál tartott pisztolyából adta le, lőfegyverrel való visszaélés miatt nem vonják felelősségre.

A rendőrség a múlt héten fejezte be a nyomozást, majd az iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Keszthelyi Városi Ügyészségnek. Az ügyészség tegnap kulturális javak körébe tartozó tárgy megsemmisítő rongálásának bűntettével készítette el a vádiratot. Paróczainak várhatóan a Keszthelyi Városi Bíróság előtt kell számot adnia tettéről.

(Magyar Hirlap)