Visszatérhet otthonába a 15 ezer kitelepített soproni<br/>

Vágólapra másolva!
Hatástalanították azt a 250-300 kg-os bombát, amit Sopronban találtak szerdán. A második világháborús bomba körül 600 méter sugarú körben kitelepítettek a lakosságot. A Kitelepítés 15 ezer embert érintett.
Vágólapra másolva!

15 ezer soproninak kellett ideiglenesen elhagynia otthonát csütörtök délután, mivel szerdán egy 250-300 kg-os bombát találtak Sopronban egy építkezésen, a Sopron Hotel mellett. A bombát csütörtök délután elszállították egy homokbányába, ahol a tűzszerészek hatástalanították.

A bomba körül 600 méter sugarú körben a kitelepítették a lakosságot. Az elszállítás idejére a környékbelieknek - köztük a Sopron Hotel vendégeinek - el kellett hagyniuk a térséget, az érintetteket a rendőrség hangszórón tájékoztatta a veszélyhelyzetről. A mozgáskorlátozottakat, fekvőbetegeket a mentőállomás gépjárműveivel szállították el hazulról.

A kitelepítettek visszatérhetnek otthonukba.

[origo]