Vágólapra másolva!
Az Agrármarketing Centrum (AMC) Kht. 2001. évi költségvetési keretének soron kívüli átutalásáról állapodott meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetése az APEH vezetőivel. A pénz 90 százalékát már átutalták azoknak a számlájára, akiknek a cég tartozott.
Vágólapra másolva!

Imrédy Szabolcs, a tárca szóvivője tájékoztatása szerint az agrártámogatások kifizetésénél szükség van az APEH jóváhagyására is. A szóvivő elmondta: az AMC idei költségvetése hárommilliárd forint. A közhasznú társaságnak ebből a keretből kell idei feladatait finanszírozni.

Szántó Attila, az AMC megbízott ügyvezető igazgatója közölte: a 750 millió forintból, amely az Agrármarketing Centrum számlájára érkezett 250 millió forintot visszafizettek a tulajdonosnak, azaz az FVM-nek, amely a szóban forgó összeg erejéig hitelezett a társaságnak. Emellett 210 millió forintot fordítanak a tartozások kiegyenlítésére. A pénz 90 százalékát már csütörtökön átutalták azoknak a számlájára, akiknek a cég tartozott.

Az FVM szóvivője megerősítette azt a tényt is, hogy átszervezés folyik a társaságnál és a létszámot is csökkentették. Hat ember távozott, így jelenleg ötvenhatan dolgoznak az AMC-nél. Imrédy Szabolcs szerint az átszervezés és a társaság karcsúsítása egyben azt is jelenti, hogy új alapokra kívánják helyezni az AMC tevékenységét. Felülvizsgálják a közhasznú társaság külföldi feladatait is.

Szántó Attila megbízott ügyvezető igazgató szerint az AMC második félévi tevékenységének keretprogramján már dolgoznak a szakértők.

(MTI)

Korábban:

(2001. április 19.)