Juszt: Hazugság Frei bérgyilkosriportja <br/>

Vágólapra másolva!
Nem csitultak a kedélyek Frei Tamás műsora körül, melyben megszólaltatta azt az orosz bérgyilkost, aki egymillió dollárért vállalná el Orbán Viktor meggyilkolását. Pénteken Juszt László Moszkvába utazott, hogy hétfőn adásba kerülő riportjában bebizonyítsa: hazugság volt az orosz bérgyilkossal készült interjú.
Vágólapra másolva!

Az általa megszólaltatott bérgyilkosnak, aki egymillió dollárért vállalná el Orbán Viktor meggyilkolását, eddig két áldozata van: az RTL Klub programigazgatója és vezérigazgatója. Lehetséges azonban, hogy hamarosan újabb fejek hullanak a kereskedelmi csatornánál. Frei tamás szombaton sajtóközleményt juttatott el a Blikk szerkesztőségébe, amely szerint tudomására jutott, hogy egy "ismert televíziós kollégája" Moszkvába utazott, hogy a botrányt okozó műsorban megszólaló bérgyilkost jelentéktelen figurának tűntesse fel, és ezzel kikezdje Frei szakmai hitelét. A nyilatkozatban név nélkül szereplő televíziós személyiség Juszt László, aki pénteken érkezett vissza a bérgyilkoshoz vezető útjáról.

"Tudomásomra jutott, hogy ismert televíziós kollégám tegnap (péntek délután) Moszkvába érkezett, hogy meginterjúvolja ugyanazt a moszkvai bérgyilkost, akit a tv-nézők április 23-án A Riprter: Frei Tamás című műsorban láttak"- így kezdődik Frei Tamás sajtóközleménye.

A nyilatkozat szerint Frei tisztában van azzal, milyen módszerekkel jutott el Moszkvába kollégája, és pontosan tudja, mi zajlott az orosz fővárosban. "Ismert televíziós kollégámnak az a törekvése, hogy a műsoromban szereplő bűnözőt jelentéktelen, az alvilághoz nem, vagy alig kötődő figuraként tüntesse fel, és ezzel kikezdje szakmai hitelemet"- folytatódik a sajtóközlemény. Frei ezt "mérhetetlenül veszélyes, a magyar sajtóban példátlanul antikollegiális" lépésnek tartja, ugyanakkor "ijesztően okosnak" is. Állítása szerint az őt ért támadásokat csak úgy tudná kivédeni, ha megnevezné moszkvai segítőit, ebben az esetben viszont az életét tenné kockára. "Egy ilyen támadás esetén én az életemet választom, és aki elhiszi a vádakat, azok szemében inkább lemondok szakmai hitelemről"- áll a közleményben.

Frei Tamás nyilatkozata végén megemlíti, hogy pénteken este telefonon beszélt Moszkvában tartózkodó kollégája feleségével, aki a következőt tanácsolta neki: "Ha fél, Tamás, akkor fogja gyerekeit, a feleségét, és irány Hegyeshalom!" "Amikor ilyeneket hallok, akkor valóban félni kezdek"- írja a riporter. A sajtóközlemény zárómondata szerint Frei a maga részéről az ügyben személyes biztonsága érdekében soha többé nem kíván megszólalni- történjék bármi is.

Ennek ellenére a Vasárnapi Blikk megpróbálta elérni őt telefonon, ám titkárnőjén keresztül csak annyit üzent, hogy a sajtóközleményben minden benne van, és nem akar további kérdésekre válaszolni. Az viszont Frei megerősítése nélkül is pillanatok alatt bizonyossá vált, hogy a sajtóközleményben szereplő "ismert televíziós kolléga" nem más, mint Juszt László.

A Blikk interjúja Juszt Lászlóval

A Magyar ATV televíziósa szombat délután érkezett vissza Moszkvából, feleségével még a repülőgép landolása előtt sikerült beszélnie a Blikknek. Amikor beolvasták neki Frei közleményének azon részét, amely péntek esti telefonbeszélgetésüket idézi fel, igencsak meglepődött. Juszt László felesége a Vasárnapi Blikknek elmondta: Frei maga fogalmazott úgy, hogy annyira fél, hogy már az ország elhagyása is megfordult a fejében. Ő erre csak annyit válaszolt, hogy amennyibe ezt látja jó megoldásnak, akkor tegye meg. Juszt felesége el sem tudja képzelni, mitől retteg Frei. Ha jól végezte munkáját, semmi oka a félelemre- tette hozzá.

Juszt vasárnap visszautasította a zsarolás vádját az Info rádiónak. Frei Tamás ugyanis azt állította: Juszt azt ajánlotta neki, hogy ha elismeri, hogy a kormányfő küldte Moszkvába azért, hogy bebizonyítsa: veszélyben van a magyar kormányfő, akkor nem kerül adásba a leleplező riport. Juszt visszautasította zsarolás vádját, sőt elmondta, hogy "Frei zaklatta őt többször is".

A Blikk információi szerint a hét elején az RTL Csoport külföldi központjából a cég felső vezetéséhez tartozó szakemberek érkeztek Magyarországra, hogy kivizsgálják, történt-e szakmai hiba Frei Tamás botrányt okozó riportja kapcsán. Az értesülést Szabó-Stein Imre, a kereskedelmi csatorna kommunikációs igazgatója is megerősítette, hozzátéve, hogy amíg a vizsgálat le nem zárul, azt az RTL Klub belügyének tekintik.

(Blikk)

Ajánló: