Vágólapra másolva!
A pénzintézetek még nem döntöttek arról, hogy zárolják-e a Független Kisgazdapárt bakszámláját. A Lányi Zsolt által vezetett kisgazdák nem tartanak attól, hogy a bankokat a Fővárosi Bíróság döntése befolyásolta volna, amely ellen hétfőn fellebbeznek.
Vágólapra másolva!

Hétvégéig nem kapták meg a Budapesten megválasztott kisgazdaelnökség tagjai az FKGP számláját vezető bankoktól az értesítést, hogy zárolták vagy sem a párt számláját. Csúcs László, a reform polgári platform egyik frontembere szerint a Postabank péntekre ígérte a zárolást. Az erről szóló értesítés még nem érkezett meg.

Mint ismeretes, a budapesti nagygyűlés után Lányi Zsolték azért fordultak a bankokhoz, hogy a későbbi vitát elkerüljék. Csúcs szerint nem befolyásolhatta a Fővárosi Bíróság csütörtöki döntése a pénzintézeteket. (A Fővárosi Bíróság elutasította a reform polgári platform bejegyzési kérelmét arról, hogy a budapesti gyűlésen megválasztott elnök, Lányi Zsolt jegyzi ezután a Független Kisgazdapártot.) Csak elsőfokú végzés született - hangsúlyozta Csúcs -, amelyet ők ma megtámadnak.

A bíróság a független politikus szerint messze túllépte hatáskörét, ami az indoklásból is kiderült, hiszen mérlegelési joguk peren kívüli eljárásban nincs. Csupán regisztrálásra vagy annak elutasítására korlátozódott lehetőségük. Védelmi szempontból szeretnék befagyasztani a párt számláját, mert híreik szerint 20 millió forintos Volvót rendeltek a Belgrád rakpartról. Továbbá a rendőr járőrökön kívül őrző-védők vigyázzák a rendet és Torgyán József épségét a székház környékén - folytatta Csúcs. Leszögezte: amíg ilyen állapotok uralkodnak a kisgazdapárt körül, addig jobb az óvatosság. Minden kiutalás, amelyen később vitázhatnak, elkerülendő - jelentette ki a független honatya. Az FKGP a költségvetésből gazdálkodik, s a cél az, hogy amíg a legitimitás kérdőjeles, addig komoly kifizetések ne történhessenek - fűzte hozzá a képviselő.

Ma ülést tartanak a Budapesten megválasztott elnökség tagjai. Csúcs szerint a frakciót érintő kérdésekről is tárgyalniuk kell. Kíváncsi arra, hogy a képviselőcsoport miként vélekedik független státusukról. Csúcs László és vele szolidaritást vállaló társai még a tél elején a függetlenekhez kényszerültek. Csúcs szerint kizárásához valójában a közgyűlés kétharmadának voksa kellett volna. Úgy véli, ezért mindannyiuk ügyét felül kell vizsgálni. Megjegyezte: a függetlenek között ülnek még olyanok, akik szimpatizálnak velük. A pártelnök frakcióból való kizárása indulatokat kavart a kisgazdapárti honatyák között. A torgyánisták fölkérték a képviselőcsoport titkárát, hogy az Országgyűlés ügyrendi bizottságának - amely eldöntötte Torgyán sorsát - írjon levelet, s ebben magyarázza meg a frakció szabályzatán keresztül a jogi helyzetet. A titkár, akinek munkaköri kötelessége a képviselők rendelkezésére állni, ezt megtette. A levélben arra hívta föl Salamon Lászlónak, a fideszes ügyrendi bizottság elnökének figyelmét, hogy a bizottság új tagjainak (Bánk Attila és Kurucsai Csaba) megválasztása "jogilag rendkívül kétséges jelölés alapján történt". A köztisztviselőt felmondással fenyegették azok, akiknek levele nem tetszett. A frakciótitkár már bánja, hogy belekeveredett a politikába, s jóhiszeműségét kihasználták.

Orosházi: Gyimóthy megkezdte a tisztogatást

Orosházi György kisgazdapárti képviselő szombati közleményében kijelentette: Gyimóthy Géza az FKGP országos főtitkárának adja ki magát, és megkezdte politikai tisztogató hadjáratát. Az FKGP elnöksége által menesztett Fejér megyei pártelnök szerint Gyimóthy felmondólevelet küldött Horváth István megyei szervezőtitkárnak, de ehhez nem volt joga, mivel a múlt hét végi "ceglédi nagygyűlés minden határozata érvénytelen, a nagygyűlésen zajlott szavazás követhetetlen, így jogszerűtlen volt".

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

(2001.05.05.)

Korábban:

(2001.05.11.)