Vágólapra másolva!
A Népszava információi szerint a Fidesz vezetése valójában kiegyenlítette számláját Pokorni Zoltánnak. Az új pártelnök kapta meg ugyanis a Budapest fölötti felügyeletet. A lap úgy tudja, ezt kapta cserébe Pokorni azért, hogy elvállalta a választási vereség esetén "feketebárányságot" hozó pártelnöki tisztséget. Pokorni megjelenésével azonban harc kezdődhet a fővárosi Fideszen belül.
Vágólapra másolva!

Pokorni Zoltán nemrégiben megválasztott pártelnök be akarta biztosítani magát arra az esetre, ha a Fidesz nem nyeri meg a jövő évi választásokat, ezért harcolta ki magának azt, hogy ő felügyeli a párt budapesti tevékenységét. Így értelmezték a Fideszben, hogy a megyefelelősi rendszer kialakításakor a minap megválasztott pártelnöké lett a feladat, hogy a budapesti és a Pest megyei pártszervezetek közötti együttműködést, illetve az elnökséggel való kapcsolattartást felügyelje. Pártbeli vélemények szerint még akkor is kétséges, hogy Pokorni újra miniszter lehet, ha a vezető kormánypárt nyer 2002-ben, ellenkező esetben viszont vitathatatlan, hogy sem bársonyszékre, sem a pártelnöki tisztség megtartására nem számíthat. A lap úgy tudja, a fővárosi és a Pest megyei felügyelettel egyenlítődött ki, hogy Pokorni elvállalta a pártelnökséget Kövér László helyett.

A kifelé magabiztosságot mutató pártban ugyanis van azért kétség a jövő évi győzelmet illetően. A vezérhármas - Orbán Viktor, Áder János és Kövér László - pedig nem akarta a korábbi pártelnököt kitenni annak, hogy vereség esetén vezéráldozattá kelljen válnia. A lap információi szerint e kényelmetlen feladat átvállalásáért kérte Pokorni azt az árat, hogy Budapest az övé lehessen. Értesülések szerint a volt oktatási miniszter azt is tervezi, hogy versenybe száll a főpolgármesteri tisztségért a 2002-es önkormányzati választásokon.

A Fideszen belül azt prognosztizálják, hogy Pokorni megjelenésével a fővárosban felborul az eddig is törékeny egyensúly a párt konzervatív és viszonylag liberális oldala között. A kiegyenlítést eddig az biztosította, hogy a konzervatívokat képviselő Tirts Tamásé a budapesti frakcióvezetés, míg a másik oldalról Mitnyan Györgyé a fővárosi Fidesz-elnökség. Értesülések szerint a Pokorni Zoltánnal megerősített Mitnyan-oldal mindent elkövet majd, hogy saját pozícióit erősítse és bázisát szélesítse. A két oldal közötti különbség egyébként nem annyira ideológiai, sokkal inkább a hatalmi pozíciók megszerzéséről szól. E tekintetben sokkal tágabb is, semhogy Budapestre korlátozódna. A pártvezetésben is érezhető a kettősség: az úgymond liberálisabb oldalon Áder János, Szájer József, Deutsch Tamás a meghatározó, míg a másikon Németh Zsolt, Sasvári Szilárd, Rogán Antal. Orbán Viktor és Kövér László távol tartják magukat mindkét csoportosulástól, fenntartva azt a szerepet, hogy ők fogják össze a megosztott pártot.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. május 6.)