Vágólapra másolva!
A Hemofíliások Baráti Köre az Országos Haematológiai és Immunológiai Intézet előtt demonstrált szerdán. A betegek saját kórházi osztályt követelnek. Az intézet főigazgatója, Misz Irén Írisz szerint, mivel a betegek otthon is kezelhetik magukat, nincs szükség külön kórházi osztályra. A bartái kör elnöke viszont úgy véli, a rehabilitációs kezelések idejére szükségük volna saját osztályra.
Vágólapra másolva!

A Hemofíliások Baráti Körének meghívójában szereplő ünnepélyes kórterem-átadás helyett mintegy 20 született vérzékenységben szenvedő beteg demonstrációjának voltak tanúi az eseményen megjelenő újságírók szerdán a budapesti Országos Haematológiai és Immunológiai Intézet előtt.

Csuja László, a baráti kör elnöke a kamerák kereszttüzében adott be magának az épület előtt vérkészítményt, mondván, hogy az intézetbe nem engedik be. Az elnök közölte azt is, hogy az intézet főigazgatója nem a hemofíliások által megjelölt 313-as kórteremben, hanem egy előadóteremben hajlandó találkozni velük.

A betegek rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy csakis a 313-as kórteremben tárgyalnak. Csuja László elmondta: a baráti kör tagjai a hemofíliások egy éve zárva tartó kórtermét kívánták ismételten birtokba venni.
Az elnök szerint levélben is közölték az intézet főigazgatójával, hogy a kórtermet mintegy majdani új haemosztázis osztály első egységét kívánják átvenni szerdán.

Arra a kérdésre, hogy a veleszületett vérzékenységben szenvedőknek valóban szüksége van-e kórházi osztályra, miután 1999 óta otthon is kezelhetik magukat, az elnök így válaszolt: rehabilitációs kezelések esetére igen.

Misz Irén Írisz, az intézet főigazgatója az épületen belül közölte: ő maga is a baráti körtől kapott meghívást az intézményen belüli ünnepélyes kórterem-átadásra. Leszögezte: a kórterem átadásáról szó sincs. A főigazgatónő kiemelte: a baráti kör tagjaival szívesen beszélgetett volna az egyik oktatóteremben, de a bent fekvő betegek közé fertőzésveszély miatt nem engedhette be őket.

A főigazgató szerint, amióta otthon is beadhatják maguknak a számukra nélkülözhetetlen vérkészítményeket, a 2276 magyarországi hemofíliás beteg közül kevés szorult kórházi kezelésre. Az intézetben 1999-ben 15, tavaly 9, ez év első negyedében pedig 4 hemofíliás beteg részesült kórházi kezelésben, ennyi embernek pedig nem tarthatnak fenn egy, a hemofíliások által követelt 20 ágyas önálló osztályt. Hozzátette: ha egy hemofíliás beteg kórházukba kerül, akkor elsősorban a nekik kialakított 313-as kórteremben helyezik el, de szükség esetén más típusú betegségben szenvedőket ápolnak is ugyanabban a helyiségben.

Misz Irén Írisz fontosnak tartotta a betegek érdekképviseletét, de - mondta - nem mindegy, hogy milyen stílusban és módszerrel teszik. A főigazgató szerint a Hemofíliások Baráti Köre az országos és a budapesti rendőr-főkapitánynál feljelentette a hemofíliás betegek másik érdekképviseletének elnökét, mert úgy vélik az a betegek ellen dolgozik.

A főigazgató elmondta, munkatársai beszámoltak arról, hogy a hemofíliás betegekkel évtizedek óta foglalkozó orvosok nemrég postán fekete selyem zsinórt kaptak a baráti körtől, feladóként a küldemény borítékján egy elhunyt betegtársukat jelölték meg.

(MTI)

Ajánló: