Rálőttek két iráni kamionsofőrre Békés megyében <br/>

Vágólapra másolva!
Rálőttek két iráni kamionsofőrre a Békés megyei Veszely csárdánál lévő kamionparkolóban. Egyikőjük belehalt sérüléseibe, a másik férfi életéért még küzdenek az orvosok.
Vágólapra másolva!

Rálőttek két iráni kamionsofőrre a Békés megyei Veszely csárdánál ma hajnalban Egyikőjük belehalt sérüléseibe, a másik férfi életéért még küzdenek az orvosok a békéscsabai kórházban.

Az eset hajnali egy óra után történt a 44-es főúton, Békéscsaba és Gyula között, a Veszely csárda közelében lévő kamionparkolóban. Rendőrségi információk alapján annyi tudható, hogy egy férfi vérző fejjel betámolyogva a kamionparkoló éttermébe segítséget kért. A pincér azonnal értesítette a rendőrséget. Az iráni állampolgár társát a rendőrök járművük alatt holtan meg.

A parkolóban mintegy húsz kamion állt meg éjszakai pihenőre. Az eset körülményeit a rendőrség most is vizsgálja, a helyszínelés jelenleg is tart, melynek során kábítószer és robbanószer-kereső kutyákat is bevetettek.

(HavariaPress)

(MTI)