G. Nagyné nem hagyta szóhoz jutni Torgyánt <br/>

Vágólapra másolva!
Az FKGP elnöksége lehetőséget ad a párt parlamenti frakciójának, hogy helyrehozzák azt az "abszolút helyzetet", mely szerint a pártelnököt kizárták soraikból. A sajtótájékoztatót Torgyán József helyett a régi-új alelnök, G. Nagyné Maczó Ágnes tartotta, aki közölte: Orbán Viktor újból megsértette a koalíciós szerződést, de a kibővített pártelnökség nem foglalkozik a koalíciós szerződés felülvizsgálatával. Az alelnök nem hagyta, hogy Torgyán érdemben válaszoljon az egyik újságíró kérdésére.
Vágólapra másolva!

Az FKGP elnöksége nem fogadta el a párt Pest megyei szervezetének azon indítványát, hogy vizsgálják felül a Fidesszel kötött koalíciós szerződést. G. Nagyné Maczó Ágnes pártelnök kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a jelenlegi helyzetben mi érdeke fűződik az FKGP-nek a koalíciós szerződés fenntartásához.

A szokásokkal ellentétben nem Torgyán József pártelnök tartotta a sajtótájékoztatón, hanem G. Nagyné Maczó Ágnes alenök, Kávássy Sándor alelnök és Csatári József országos főtitkár helyettes. A pártelnök az asztal szélén foglalt helyet.

Csatári bejelentette, hogy az FKGP frakciójának a következő ülésen adnak még egy lehetőséget, hogy helyrehozza azt az "abszolut abszurd helyzetet", mely szerint kizárták a párt elnökét. Pallag László alelnök újságírók előtt ezzel kapcsolatban beszámolt arról: megindult az aláírásgyűjtés az kisgazda országgyűlési képviselők között annak érdekében, hogy a következő frakcióülésen napirendre tűzzék a kérdést.

Úgy véli: a jelenlévők kétharmadának szavazatával ugyanúgy vissza is tudják venni a pártelnököt a képviselőcsoportba, ahogyan kizárták.

G. Nagyné Maczó Ágnes felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ismét megszegte a koalíciós szerződést. Az alelnök szerint az FKGP kívülről gerjesztett belső vitáját a miniszterelnök kormányzati szintre emelte azzal, hogy az FKGP elnökségének akarata ellenére felmentette Kávássy Sándort a környezetvédelmi politikai államtitkári tisztségből és a helyére - az ismét az elnökség véleményét figyelmen kívül hagyva - Boda Ilonát nevezte ki. G. Nagyné közölte, felszólították a miniszterelnököt, hogy tartsa be a koalíciós szerződést. Arra a kérdésre válaszolva, hogy tesznek-e gyakorlati lépést a tiltakozáson kívül, Maczó Ágnes azt mondta: "mindennek megvan a
rendelt ideje, most tiltakozunk".

Kávássy Sándor alelnök elmondta, hogy az "alpári eljárás" ellenére nem tartaná jónak a koalíciós szerződés felbontását. A menesztett államtitkár szerint a demokrácia morális válságban van. Mit mondjanak az emberek, ha azt látják, hogy a miniszterelnök nem tartja be a koalíciós szerződést - tette fel a kérdést.

A sajtótájékoztató után, az újságírók nagyrésze Torgyán Józsefnek tett fel kérdéseket, de két kérdés után, G. Nagyné Maczó Ágnes lezárta a sajtótájékoztatót, ezzel mintegy meggátolva, hogy Torgyán József érdemben megnyilvánuljon. A pártelnök így a már feltett kérdésekre sem válaszolt. Így az újságírók nem kaptak választ arra, hogy az elnökségen belül kik voltak azok, akik a koalíciós szerződés felülvizsgálatát akarták, illetve miként kíván Torgyán több cikluson keresztül együttműködni a Fidesszel, ha a koalíciós szerződés ellenére egyetlen személyi kérését sem fogadják el.

Az [origo] információi szerint az ülés elején szinte minden megyei elnök úgy gondolta, hogy felül kell vizsgálni a két párt közötti szerződést. A kibővített elnökség tagjait azonban Torgyán meggyőzte arról, hogy rosszabb alkupozícióba kerülnének egy ilyen lépés esetén. A szavazásnál így már csak négy megyei elnök jelezte, hogy felülvizsgálná a szerződést.

[origo]