Még mindig a villamosokról vitázik a fővárosi koalíció <br/>

Vágólapra másolva!
A koalíciós egyeztető fórum összehívását kezdeményezte jövő hétre a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója, mivel koalíciós partnerük, az SZDSZ az elmúlt időszakban több, számukra meglepő és velük nem egyeztetett bejelentést, lépést tett.
Vágólapra másolva!

Gy. Németh Erzsébet frakcióvezető elmondta: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a főpolgármester a hannoveri villamosbeszerzés kapcsán hozott közbeszerzési döntőbizottsági határozatot megtámadta a bíróságnál. Ez számukra azért meglepő, mivel Kovács László az MSZP és Demszky Gábor az SZDSZ elnökeként abban állapodott meg, hogy a közbeszerzési döntőbizottság határozatát mindkét fél elfogadja.

A döntőbizottság előbb formailag, majd egy másik eljárásban tartalmilag vizsgálódva, nem kifogásolta a BKV ez ügyben lefolytatott közbeszerzési eljárásának jogszerűségét. A szocialisták számára érthetetlen a főpolgármester lépése azért is, mivel a villamosok beszerzését, leszállítását ez a per már nem befolyásolhatja. Megmagyarázhatatlannak tartják, hogy ilyen felesleges pernek miért teszi ki magát és az önkormányzatot Demszky Gábor.

A frakcióvezető elfogadhatatlannak tartja, hogy a főpolgármester ebben az ügyben ilyen módon próbál a saját maga igazának érvényt szerezni, miközben minden szerv, ahová fordult, így az ügyészség is, szabályosnak találta a BKV eljárását.

Gy. Németh Erzsébet leszögezte, azt reméli, hogy a főpolgármester nem csupán azért fordult a bírósághoz, mivel nem tudja elviselni, hogy ebben az ügyben nem neki lett igaza és a másik fél álláspontját fogadta el a Közbeszerzési Döntőbizottság.

(MTI)

Korábban:

(2001. május 16.)