Sofőr által működtethető hang- és fényjelző eszközökre, függetlenül záródó ajtókra és gázsprayre lenne szüksége a taxisoknak. A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) javaslatot tett közzé a taxisok biztonságának növelésére. A javaslat szerint a szükséges pénzforrást a Széchenyi-program is biztosíthatná.

A taxisokat tömörítő országos szakmai érdekképviseletek kedden elemezték a taxi-gépkocsivezetők biztonsági helyzetét, és ajánlásokat fogadtak el annak növelésére - közölte a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz).

A szervezetek szerint kerüljön a taxi gépkocsi biztonsági berendezései közé külső fényjelző, villanó piros fény, hangjelző sziréna és ezek kombinált működtetését biztosító vezérlőegység, amit csak a gépjárművezető hatástalaníthat.

A járműzárat alakítsák át oly módon, hogy a bal első ajtó a többitől függetlenül nyitható legyen, elősegítve ezzel a gépjárművezető szükség szerinti menekülését, továbbá az ajtókat belülről csak a gépkocsivezető működtethesse.

A fuvarozók javasolják, hogy a taxisvállalkozók tarthassanak a bolti forgalomban kapható, nem ideggáz jellegű gázsprayt. Az ajánlás szerint a taxisokat tájékoztassák a felderítési mutatókról és az elkövetési okokról. A rendőrség végezze el az eddigi támadások kriminalisztikai elemzését, és dolgozza ki az elhárítási módozatokat.

A javaslat fakultatív képzést vezettetne be a taxisok számára, hogy elkerülhessék az áldozattá válást. A taxis érdekképviseletek szerint a megvalósításhoz szükséges pénzeszközök forrása a Széchenyi-program is lehetne.

(MTI)

Ajánló: