Az alkotmányügyi bizottság is elfogadta az adatvédelmi biztos jelentését<br/>

Vágólapra másolva!
Kedden hallgatta meg az alkotmányügyi bizottság Majtényi László adatvédelmi biztost a 2000. évi tevékenységéről. Tavaly a bizottság nem fogadta el a jelentést, idén viszont komolyabb vita sem alakult ki a beszámolóról.
Vágólapra másolva!

Majtényi beszámolójában elismerte, hogy nem volt felhőtlen a kapcsolata az országgyűlési bizottságokkal. Elsősorban az olajbizottsággal került konfliktusba, amiért javaslata ellenére nyilvánosságra hozták Nógrádi Zsolt vallomását.

Rubovszky György, a bizottság fidesezs alelnöke a hozzászólások elején, kommentár nélkül közölte: a Fidesz megszavazza a beszámolót. Egyedül a bizottság elnöke, Pokol Béla jegyezte meg, hogy továbbra sem ért egyet Majtényival a magánszférát illető kérdésekben, bár hozzátette: az utóbbi időben kevesebb problémája volt ezzel kapcsolatban. Tavaly Pokol a vita elején kijelentette, hogy nem hajlandó elfogadni a beszámolót, bár az abban foglaltak 90 százalékával szemben semmi kifogása nincs.

A beszámolót és az arról szóló határozati javaslatot a bizottság egyhangúlag fogadta el.

[origo]