Jászladányban külön iskolát alapítanak a roma gyerekeknek <br/>

Vágólapra másolva!
A jászladányi polgármester korábban többször is elmondta, hogy a nagyközség magániskola-alapítási terve nem a roma gyerekek elkülönítésére irányul, ugyanakkor a Roma Sajtóközpont birtokába került egy dokumentum, melyben a polgármester javasolja az elkülönítést. Az iskolai elkülönülést vizsgáló szociológus szerint különböző eszközökkel egyre több településen folyik a roma tanulók tudatos elrekesztése, amely rontja tanulmányi esélyeiket és az etnikai feszültségek kiéleződéséhez vezet.
Vágólapra másolva!

A "Javaslat alapítványi iskola működtetésére Jászladányban" című levelében Dankó István polgármester előbb a zsidó-arab konfliktus félévszázados megoldatlanságáról ír, majd arra a megállapításra jut, hogy "a népeket, amelyek kultúrákat hordoznak, nem lehet erőszakosan egybezárni". A javaslat a magyarországi cigányság és a többségi lakosság viszonyának elemzésével folytatódik: "a cigányság demográfiai robbanása következtében, a mesterségesen gerjesztett intolerancia csírái felerősödtek, amelyek egy olyan településen, ahol egy intézményi háló működik (egy iskola, egy óvoda) azon belül törnek a felszínre. Ezen társadalmi konfrontációt minden áron el kell kerülni."

A polgármester képviselőtestülethez intézett írása később a település társadalmi és szociális rétegződésére is kitér, melyet - véleménye szerint - nem lehet iskolán belüli differenciált oktatással megoldani. "A társadalomban egyetlen egy differenciáló eszközt fogadnak el megközelítően reálisnak: a pénzt. Az oktatásra lefordítva: ne tantestület mondja meg, hogy a gyermeknek mi lesz a fejlődési útja, hanem a szülő tegye ezt meg az anyagi lehetősége és a gyermek tehetsége figyelembe vételével" - fogalmaz Dankó, majd folytatja - "a fentebb elemzett problémák orvoslására az alapítványi magániskola-forma létrehozása az a mód, mely megoldást jelentheti". A polgármester végezetül egy önkormányzati tulajdonú iskolakomplexum felajánlását javasolja a leendő tanintézmény számára.

Az Oktatáskutató Intézet tavaly vizsgálta a roma tanulók iskolai szegregációját. A kutatás egyik vezető szociológusa, Havas Gábor szerint a jászladányi iskolaalapítási terv egyértelműen a cigány diákok elkülönítését célozza. Szerinte egyre több hazai település próbálkozik azzal, hogy valamilyen módon leválassza a roma tanulókat, mert attól tartanak, hogy ellenkező esetben a nem roma szülők másik iskolába íratnák gyermeküket. "Ha a roma diákok elkülönítése a cél, az iskolák rendkívül találékonyak" - mondja Havas, aki szerint Nyugat-Európában és az USA-ban is hasonló folyamatok mennek végbe: az állami iskolákban egyre nagyobb a színes bőrű tanulók aránya, mert a többségi szülők inkább költséges magániskolákba járatják gyermekeiket.

Kadét Ernő
Roma Sajtóközpont