Kiraboltak két jugoszláv férfit az M1-esen<br/>

Vágólapra másolva!
Kedden a börcsi parkolóban ismeretlen tettesek kirabolták egy Ford Mondeo utasait. A három támadó fegyverrel kényszerítette az autó utasait értékeik átadására, majd elhajtottak a helyszínről.
Vágólapra másolva!

Két jugoszláv férfi - apa és fia - Hegyeshalom felől Győr irányába haladt az autópályán - Ausztriából Jugoszláviába tartottak. A börcsi parkolóban megálltak, hogy a járműbe vizet töltsenek, és rövid időre megpihenjenek.

A víz betöltése közben mindketten a motorház fölé hajoltak, amikor három ismeretlen - egyikük kezében pisztollyal - meglepte őket. A támadók fegyverrel fenyegetőzve a fiatalabbik férfit arra kényszerítették, hogy feküdjön a földre. Ezután a fegyvert az idősebbik mellének szegezték, és az követelték, hogy nyissa ki az autó csomagtartót.

A fegyveres támadók a csomagtartóból kiemelték a Grundig videót és a kamerát, majd az idősebb férfi tárcáját is elvették a benne lévő hétezer schillinggel, és elhajtottak a rablás helyszínéről. A rendőrség az ügyben megkezdte a nyomozást.

(MTI)