Minden tüntetőre jut majd egy ügynök a NATO-ellenes demonstráción<br/>

Vágólapra másolva!
Miközben Simicskó István nemzetbiztonsági államtitkár azzal riogat, hogy botrányos tüntetésekre lehet számítani a NATO-EU csúcs idején, az [origo] értesülései szerint legfeljebb egy kisebb, békés tüntetés várható. A globalizáció-ellenes erők utóbbi években tartott nagy megmozdulásai elkerülik a jövő héten Budapestet, a külföldi nagy anarchista szervezetek nem érdeklődnek a jövő heti csúcs iránt. A Nemzetbiztonsági Hivatal azonban aktívan megkezdte az ellenőrzéseket: az alternatív baloldali szervezetek szerint telefonjaik lehallgatásával, aktivisták megfélemlítésével, ügynökök beszervezésével próbálják elejét venni bármilyen megmozdulásnak. Egy kisebb tüntetés 29-én este hatkor kezdődik, a helyszín még bizonytalan.
Vágólapra másolva!

A humanisták propaganda-képe

A magyar globalizáció-ellenes szervezetek utoljára októberben aktivizálódtak. Akkor Prágában több csoport is részt vett a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap elleni tüntetéssorozaton. A prágai nemzetközi megmozdulás a rendőrök elleni utcai harcba torkollott, öt magyar fiatalt letartóztatott a cseh rendőrség. Simicskó István nemzetbiztonsági államtitkár hasonló botrányokkal riogat, ám az [origo]-nak nem kívánta kifejteni, hogy félelmeit mire alapozza.

A magyar csoportok sokáig egymásra mutogattak

Az utolsó percig egyetlen globalizáció-, kapitalizmus-ellenes, pacifista, zöld magyar csoport sem akart magára vállalni bármilyen szervezést a csúcs alatti tüntetésre. Végül a Humanista Mozgalom vállalta a tüntetés megszervezését. A mozgalom baloldali, kapitalizmus-ellenes, pacifista szervezet. A csúcs idején tartandó demonstrációra legkésőbb péntekig lehet engedélyt kérni a rendőrségtől. A Humanisták csütörtök dél körül jelentették be, hogy 29-én a csúcs színhelye mellett (Budapesti Kongresszusi Központ), a BAH csomópont felüljárója alatt szeretnének tüntetni. Maguk a szervezők sem várnak sok embert a megmozdulásra, komoly tömeg a kiszemelt helyszínen el se férne. Tavaly a Világbank magyarországi képviselete előtt a globalizáció-ellenes szervezetek száz főt sem tudtak felvonultatni, a tüntetők várhatóan most is név szerint fogják ismerni egymást. A Humanista Mozgalom ráadásul minden erőszakos megmozdulást ellenez. Pont ezért Prágában a verekedésekbe torkolló nagy megmozdulás előtt néhány nappal tüntettek csak: mire a híradókat bejárták a rendőrökkel hadakozó tüntetők képei, a mostani tüntetést szervező humanisták már Magyarországon voltak.

Várhatóan azonban ezt a kis, erőszakellenes csoportot sem fogja a rendőrség hagyni a BAH csomópontnál demonstrálni. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az [origo]-nak elmondta: kizárt, hogy a kongresszusi központ környékén bárki engedélyt kapjon tüntetésre. Garamvölgyi abban az esetben sem tartja biztosnak a tüntetés engedélyezését, ha máshol tartanák azt. A humanisták szerda esti ülésükön, ahol más baloldali csoportok képviselői is megjelentek, úgy döntöttek: ha nem kapnak engedélyt a BAH csomóponthoz, megpróbálkoznak más helyszínekkel is. Felvetődött például, hogy az amerikai nagykövetség előtt, vagy esetleg a Vidámparknál legyen a demonstráció.

A hatóságok mindeközben keményen készülődnek, ellenőrzik a határokat, és a baloldali aktivisták úgy érzik, megpróbálják megfélemlíteni őket. Az NBH több olyan aktivistát megkeresett, akit annak idején Prágában a cseh rendőrség letartóztatott. Ferjentsik Viola, az egyik aktivista az [origo]-nak elmondta: néhány nappal ezelőtt csörgött a telefonja, s a vonal végén az NBH munkatársa jelentkezett. "Azt mondták, ne ijedjek meg, de találkozni akarnak velem a Corvin-közben." Arra akartak tőle garanciát kérni, hogy nem lesz erőszakos megmozdulás. "De én csak a magam és a környezetvédők nevében tudtam válaszolni. Mi nem tervezünk erőszakos tüntetést. De ha valaki más ilyet tervez, arról valószínűleg úgysem tudnék." Ferjentsik úgy tudja, több másik aktivistát megpróbálták rávenni, hogy szolgáltasson információkat az NBH-nak. "Rajtam biztos látták, hogy hiába próbálkoznának. Ám búcsúzóul azt mondták, hogy tartsuk a kapcsolatot" - mondta Ferjentsik. Megkérdeztük az NBH-t arról, hogy valóban megkeresték-e a prágai letartóztatottakat. Az NBH az [origo]-hoz eljutatott állásfoglalásában az áll: "természetes gyakorlat, hogy különböző rendezvények, események, vagy általunk észlelt és a nemzetbiztonság szempontjából kockázatot jelentő cselekmények esetén tájékozódjunk, illetve felhívjuk az érintettek figyelmét a veszélyekre." Konkrétumot az üggyel kapcsolatban nem árultak el.

A magyar radikálisok nem értik a felhajtást. Székely Péter, a Munkáspárthoz közel álló Baloldali Front - Munkás Ifjúsági Szövetség vezetője az [origo]-nak azt mondta: szerinte a rendbontás veszélyét a z NBH találta ki. "Mi semmit nem szervezünk. Törvénytisztelő szervezet vagyunk, de a Nemzetbiztonsági Hivatal minden esemény előtt bedobja a köztudatba a veszélyes tüntetőket. Szerintem ezzel csak fenyegetnek."

A Baloldali Alternatíva Egyesülés soros elnöke, Sebestyén György szerint szintén nem készül semmire, bár egy erős hangú sajtónyilatkozatot kiadtak. Ebben arra szólítják fel a tiltakozókat, hogy tüntessenek, ám ne erőszakosan. Ő személy szerint nem a NATO, hanem a Nemzetbiztonsági Hivatal ellen tüntetne, ám még nem egyeztetett erről a szervezet többi tagjával.

Az Alba Kör szintén csak erőszakmentes megmozdulásban szeretne részt venni. Ők is sajtónyilatkozatra, s valami kisebb akcióra, például jelmezes felvonulásra készülnek. Báti Márk, a szervezet egyik képviselője elmondta: tartanak a provokációtól. "Nem lehet tudni, hogy egy fekete ruhás ember anarchista vagy csak álruhás rendőr" - véli Báti, hozzátéve: ő a prágai tüntetésekről is csak szép emlékeket őriz.

Krisán Attila, a Határőrség szóvivője az [origo]-nak azt mondta, szigorúbb ellenőrzés lesz a határon. Beléptetéskor fokozattan ellenőrzik, nem akarnak-e körözött személyek, veszélyesek, kitiltottak belépni. Külön figyelnek a határőrök, hogy nem akarnak-e gyanús tárgyakat, például sértő feliratú transzparenseket, vagy baseball ütőket behozni az országba. A határőrség és a rendőrség is szorosan együttműködik a titkosszolgálatokkal. Garamvölgyi azt mondta, több száz rendőr vesz majd részt az év legnagyobb rendőrségi akciójában. Az 1994-es budapesti EBESZ csúcs óta, amikor itt járt Clinton és Jelcin elnök is, nem biztosított ekkora rendezvényt a magyar rendőrség. Garamvölgyi nem kívánt arról nyilatkozni, hogy a rendőrség készül-e külön tüntetők, rendbontók ellen. A rendőrségi szóvivő annyit azért elárult, nagy renbontástól nem tart a rendőrség. Hozzátette, hogy információi vannak ugyan a rendőröknek bizonyos tiltakozó akciókról, de tüntetésre felhívó, kifejezetten toborzó felhívások hozzájuk sem jutottak el.


A nemzetközi globalizáció ellenes erőket nem érdekli a budapesti csúcs

A tüntetők így látják magukat

Az INPEG-gel és más szervezetekkel Magyarországon kapcsolatot tartó baloldaliak, zöldek sem tudnak semmilyen csoport érkezéséről. Bassa Zoltán, a Forradalmi Szolidaritás nevű trockista szervezet vezetője úgy tudta, a Greenpeace tervezett valamilyen demonstrációt, de később letettek erről a tervükről. Halász Judit, a Levegő Munkacsoport aktivistája, aki kapcsolatban áll a Greenpeace-szel, az [origo]-nak azt mondta, nem tudott a zöld szervezet tervéről, és semmilyen nemzetközi megmozdulásról sem hallott. Bassa és Halász is részt vettek a Mozgósítás a Prágai Tüntetésre nevű szervezet munkájában, ismerik e nemzetközi szervezetek működését és programjait.

Szakács Judit

Ajánló: