A NATO főtitkára szerdán külön egyeztet az oroszokkal az USA hadászati terveiről<br/>

Vágólapra másolva!
George Robertson NATO-főtitkár is a balkáni helyzet értékelését tartotta a legfontosabb pontnak a kedd délelőtti napirendi kérdések közül. Közölte: az utolsó, februári találkozó óta pozitív fejlemények történtek, bár további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy tartós békét és stabilitást lehessen létrehozni. Erre azonban szerinte nagyobb az esély, mint bármikor. Az oroszok aggodalmukat fejezték ki az USA rakétavédelmi tervei miatt. Erről szerdán a NATO főtitkára külön tárgyal az orosz külügyminiszterrel.
Vágólapra másolva!


Powell amerikai külügyminiszter

Robertson szerint elsősorban a macedón nemzeti egységkormány feladata a rendteremtés, bár ők is segítséget nyújtanak ebben. "Akik fegyvert rántanak, azoknak nincs helyük a tárgyalóasztalnál" - utalt arra, hogy egyedül a tárgyalások vezetnek szerinte eredményre.

Kérdésre válaszolva a főtitkár azt mondta: nem tudni, mikor lesz vége a macedón válságnak, de a térség országai a béke elkötelezettjei. "A demokráciának győznie kell" - tette hozzá. Megjegyezte: a tavalyi vitával ellentétben idén gyorsan megállapodtak a kommüniké szövegéről, amely elsősorban a balkáni helyzettel foglalkozik, és elítéli az erőszakot.

Az amerikai rakétavédelmi programmal kapcsolatban Robertson csupán annyit mondott: többféle lehetőség van és halad a gondolkodás. Az USA elkötelezte magát a rendszer kidolgozása mellett, a NATO pedig pozitívan áll az elképzelésekhez. Bár Putyin orosz elnök veszélyesnek ítéli a hadszintérszintű rendszert, Robertson közölte: az USA egyeztet a szövetségeseivel a kérdésről. Robertson szerdán tárgyal Ivanov orosz külügyminiszterrel a kérdésről.

Az EU védelmi politikája szintén szóba került a kedd délutáni sajtótájékoztatón. Ezzel kapcsolatban Robertson közölte: a NATO részt vesz a projektben, tévesek azok az aggályok, amelyek a NATO válságáról szólnak. "Az EU és a NATO kapcsolata szilárd" - mondta, majd hozzátette: a NATO "nem válhat papírtigrissé".

Colin Powell amerikai külügyminiszternek időhiány miatt csak pár kérdés megválaszolására futotta. Közölte: az Irak elleni szankciók feloldásáról folyik az egyeztetés.

AZ USA támogatja az SFORT - közölte, és biztosított mindenkit, hogy az USA a NATO-val egységesen lép fel ebben a kérdésben. "Keressük a lehetőséget a jelenlét csökkentésére, hogy csökkenjenek a költségek, de nem lesz egyoldalú lépés a részünkről" - mondta. "Csak akkor lesz csökkentés, ha felhatalmaznak rá."

A rakétavédelemmel kapcsolatban közölte: világosan látni kell a fenyegtéseket, és a stabilitás érdekében dolgoznak.

[origo]