Nincs egyetértés az ombudsmanok ügyében <br/>

Vágólapra másolva!
A Fidesz bejelentette, hogy elképzelése szerint a kormánykoalíció jelölné a két fontosabb országgyűlési biztost, míg az ellenzéknek együtt kellene jelölnie a másik két ombudsmant. Az SZDSZ szerint a kormány az országgyűlési biztosok ellensúlyozó szerepének gyengítésére törekszik. A kormány javaslatát az MSZP is elutasította. Az ombudsmanok hivatali ideje június 30-án lejár.
Vágólapra másolva!

Mádl Ferenc köztársasági elnök hatpárti egyeztetést hívott össze az ombudsmanok ügyében. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa jelenleg Gönczöl Katalin, az adatvédelmi biztos Majtényi Lányló, a kisebbségi jogok biztosa pedig Kaltenbach Jenő. Az általános ombudsman helyettesi tisztségét Polt Péter legfőbb ügyésszé választása óta nem töltötték be.

A mai megbeszélésen a parlamenti pártok frakcióvezetői - Szájer József (Fidesz), Nagy Sándor (MSZP), Szentgyörgyvölgyi Péter (FKGP), Szent-Iványi István (SZDSZ), Balsai István (MDF) és a MIÉP frakcióvezető-helyettese, Balczó Zoltán - mellett részt vesz Áder János, az Országgyűlés elnöke és Szabó János honvédelmi miniszter.

A tárgyalás eredménytelen volt. A Fidesz azt javasolta, hogy a kormánypártok jelöljék az általános ombudsmant és az adatvédelmi biztost. Ez a két fontosabb ombudsmani tisztség, előbbi a tekintélye, vezető szerepe, utóbbi pedig adminisztratív jogköre miatt. (Az adatvédelmi biztos feloldhatja dokumentumok, információk titkosságát, döntését csak bíróságon lehet megtámadni.) A Fidesz Margittán Évát javasolja általános ombudsmannak, az adatvédelmi biztos személyét nem nevezték meg. Annyit árultak csak el, hogy egy bíróról van, aki azt kérte, hogy a nevét csak jelölése esetén hozzák nyilvánosságra. Az FKGP támogatja a Fidesz javaslatát. Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője bízik benne, hogy június 19-ig sikerül megválasztani az új ombudsmanokat.

Az ellenzéki MSZP szerint értelmetlen két-két jelöltet külön jelölniük a kormánypártoknak és az ellenzéknek. Azt javasolják, hogy mind a négy személyről egyezzenek meg és konszenzussal válasszák meg őket. Az MSZP mindenesetre mérlegeli a felmerült neveket. Nagy Sándor, a szocialisták frakcióvezetője közölte, hogy jó lett volna már korábban hivatalos keretek közé terelni az egyeztetéseket. Az MSZP és az SZDSZ is jónak tartaná, ha a jelenlegi ombudsmanok megbízatását hosszabbítanák meg és csak a helyettesi posztot töltenék be új emberrel. Az SZDSZ képviselője szerint a kormány tudatosan törekszik arra, hogy a jelölések elhúzódásával csökkentse az ombudsmanok súlyát, ezzel gyengítve a hatalom kontrollját.

[origo]

Ajánló: