Három férfi molotov koktélt dobott két jászladányi család házára tegnap hajnalban. Tragédia szerencsére nem történt, a tüzeket idejekorán eloltották. A helybéli tetteseket a jászberényi rendőrség még aznap elfogta és emberölés kísérletének gyanújával előzetes letartóztatásba vette - tudta meg a Roma Sajtóközpont Lengyel Györgytől, a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Bár az egyik megtámadott család roma, a szóvivő szerint nincs szó rasszista indítékú akcióról. Lengyel a rendelkezésre álló adatok alapján azt valószínűsíti, hogy egy családi bosszú húzódik meg a háttérben: az egyik támadó válófélben van, az ő feleségét fogadta be ideiglenesen lakni az megtámadott házban élő roma család. A másik lakás megtámadásának körülményei azonban tisztázatlanok. A rendőrség szerint egy ideig az ott lakó 63 éves férfinél is meghúzta magát az elüldözött asszony, a férfi azonban ezt határozottan cáfolta. Szerinte azért támadták meg, mert jó viszonyban van a romákkal. "Felismertem a támadókat és az egyikük azt mondta, hogy azért akarták rám gyújtani a házat, mert cigánypárti vagyok."- mondja a testvérével élő nyugdíjas, akit ugyanezzel az indokkal máskor is zaklatták már helybéli fiatalok. Kállai László, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke úgy nyilatkozott: az eset után először kizártnak tartotta a rasszista indítékot, de mióta beszélt a másik áldozattal is, fontosnak tartaná, hogy a nyomozás erre a kérdésre is kiterjedjen.

Ahogy arról a Roma Sajtóközpont többször beszámolt, a jászladányi romákat elmondásuk szerint hónapok óta heti rendszerességgel érik atrocitások. A csuklyát viselő férfiak általában esténként indulnak "bevetésre": egyedül lévő romákra támadnak, ablakokat dobálnak be, rasszista kifejezéseket ordítoznak - néhány hete egyiküket elfogta a rendőrség. A viszony a falu nem roma és roma lakossága között azóta éleződik, hogy a kisebbségi önkormányzat éhségsztrájkot kezdett a roma gyerekek elkülönítését célzó magániskola és cigánytelep szomszédságában működő szemétlerakó ellen.

Kadét Ernő - Roma Sajtóközpont (RSK)