Ősz előtt nem várható döntés a lex Répássyról <br/>

Vágólapra másolva!
Amennyiben a köztársasági elnök az Alkotmánybíróság véleményét kérné az új sajtójogi szabályokról, a bírói testület ősznél előbb valószínűleg nem döntene az ügyben. A bírák soron kívül intézik ugyan a hasonló eseteket, ám öt-hat tárgyalást ilyenkor is tartanak - a tapasztalat szerint négy hónapnál rövidebb idő alatt nem zárják le az eljárást.
Vágólapra másolva!

Mádl Ferenc eddig két alkalommal kért előzetes kontrollt az Alkotmánybíróságtól. Az AB mindkét esetben több tárgyalás után, négy-négy hónap elteltével hozta meg határozatát.

Először a türelmi zónákról szóló törvény került ilyen módon terítékre. Az államfő sajtóirodája tavaly szeptember 22-én jelentette be, hogy Mádl Ferenc nem írja alá az Országgyűlésben már megszavazott jogszabályt. A köztársasági elnök azt kifogásolta, hogy a jogalkotók elvonták az önkormányzatok rendeletalkotási jogát, amikor felhatalmazták a belügyminisztert, hogy a késlekedő helyhatóságok helyett jelölje ki a türelmi zónákat. Az AB idén január 16-án hozta meg döntését megállapítva, hogy a törvény alkotmánysértő. A rendelkezés nem léphetett hatályba.

Másodszor, tavaly december 21-én, a rabok nyilatkozattételi jogának védelmében, a börtöncenzúra ellen lépett fel az államfő. A bírák idén május 8-án döntöttek, ismét elfogadva Mádl Ferenc aggályait. Ezt a megszavazott, de ki nem hirdetett törvényt sem kellett az államfőnek aláírnia.

Répássy Róbert, az új sajtójogi rendelkezés egyik előterjesztője alkotmánybírósági próbaperre számít. Mint elmondta, alkotmányossági aggályai nincsenek ugyan, mivel azonban előterjesztésük nem járta végig azokat a lépcsőfokokat, amelyeken a kormány-előterjesztések végigfutnak, mindenki számára megnyugtatóbb lenne a bírói állásfoglalás. Ezért fordultak az államfőhöz: kezdeményezzen normakontrollt.

Hack Péter szabaddemokrata képviselő szintén azt reméli: az államfő nem írja alá a törvényt, miként azt az üzletrész-törvény ügyében tette, hanem megkeresi a bírákat. Hack és képviselőtársa, Pető Iván fontosnak tartaná, ha az alkotmányossági elemzésben nem csak a Fidesz érvei szerepelnének, ez indokolta, hogy levélben keresték meg az államfőt. Hack hangsúlyozta: szerintük a lex Répássy indokolatlanul és aránytalanul korlátozza a sajtószabadságot, s benne a szerkesztés szabadságát. Nem lenne jó, ha a jogszabály akár csak egy napra is hatályba lépne - tette hozzá a képviselő.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2001. június 4.)