Strasbourg elutasította a zámolyiak keresetét a magyar állammal szemben

A strasbourgi emberi jogi bíróság elutasította a zámolyiak magyar állam ellen beadott keresetét. Az ítélet indoklása, hogy a romák még nem merítették ki a magyarországi jogorvoslati lehetőségeket. A Fejér Megyei Bíróságon még hátravan a másodfokú tárgyalása annak a pernek, amit szintén a magyar állam ellen indítottak a zámolyiak.

A strasbourgi emberi jogi bíróság elutasította 51 zámolyi romának a keresetét, amelyet tavaly júliusban adtak be a magyar kormány ellen - mondta el az [origo]-nak Krasznai József. Az ítélet indoklása, hogy Magyarországon még nem merítették ki az összes jogorvoslati lehetőséget. Strasbourgi beadványukban 130 millió forintnyi kártérítési igénnyel léptek fel a romák a magyar állam ellen, az őket ért sérelmek és a három év óta tartó üldöztetés miatt.

A romák Magyarországon is beadtak egy keresetet tavaly szeptemberben, amely szintén a magyar állam ellen irányult. A beadványt a Fejér Megyei Bíróság első fokon elutasította. A másodfokú tárgyalás még hátravan, a strasbourgi emberi jogi bíróság ezért utasította el a hozzájuk beadott kérelmet. Magyarországi keresetükben a romák 3 millió forint kártérítést követelnek családonként. Krasznai József az [origo]-nak elmondta, hogy ha másodfokon is elutasításra találnak az itthoni bíróságon, akkor ismét beadják a keresetüket Strasbourgban.

Krasznai József kiemelte, hogy jobban szeretné, ha az ügyben a strasbourgi bíróság mondaná ki a végső ítéletet. A romák szószólója megjegyezte, fontosnak tartja az anyagi kárpótláson kívül azt, hogy a strasbourgi bíróság marasztalja el a magyar államot a romákkal szemben tanúsított magatartása miatt.

[origo]