A vagyonvizsgáló bizottság semmivel nem készült el határidőre<br/>

Vágólapra másolva!
A vagyonvizsgáló bizottság eredeti szándékával szemben, miszerint ma lezárja a képviselők vagyoni gyarapodását kutató munkát, csak odáig jutott, hogy határozatot hoztak arról, hogy újabb 180 napot kérjenek a határozatok meghozatalára. A Répássy Róbert fideszes képviselő vezette bizottságnak az ülésszak végéig azt kellett volna megállapítania, hogy reális volt-e a képviselők vagyongyarapodása.
Vágólapra másolva!

A vagyonvizsgáló bizottság felállításáról azután döntöttek, hgy botrány tört ki Torgyán József villája miatt. A bizottság szakértőket kért fel, hogy megállapítsa a képviselők többéves vagyonnyilatkozata és más dokumentumok alapján, reális-e a politikusok vagyongyarapodása. Azonban hiába készültek el a szakértői vélemények, a bizottság ezekből semmilyen következtetést nem vont le a megadott határidőig. A testületnek ma kellett volna minden egyes képviselővel kapcsolatban külön-külön határozatot hoznia, hogy megfelel-e a vagyongyarapodásuk a bevallott jövedelmüknek. Emellett egy összefoglaló határozatjavaslatot kellett volna írniuk az Országgyűlésnek a testület munkájáról.

Mindebből azonban nem lett semmi. Ehelyett csak annyiról fogadtak el határozatot, hogy további 180 napot kérnek az Országgyűléstől munkájuk befejezésére. A testület két okkal indokolja, hogy nem tudták befejezni a munkát. Egyrészt szükségesnek tartják, hogy minden képviselőt személyesen is meghallgassanak. Emellett megoldást keresnek arra, hogy 163 ellenzéki képviselő vagyoni helyzetéről nem tudnak semmit. (Az MSZP és az SZDSZ képviselői a bizottság megalakulásakor közölték, hogy nem vesznek részt a testület munkájában, és nem adják le nyilatkozataikat sem. Az ellenzékiek azt állítják, hogy a bizottságot csak azért állították fel, hogy eltereljék a figyelmet Torgyán villájáról.) A testület mai ülésén arról döntöttek, hogy a bojkottáló képviselők vagyoni helyzetét, ha másképp nem megy, megpróbálják nyilvános dokumentumok alapján megismerni.

A bizottságnak eredetileg a mandátuma lejártát követő 90. napon vissza kellett volna adni vagy meg kellett volna semmisíteni a képviselőktől bekért iratokat, mivel azok személyes adatokat is tartalmaznak. Azonban ha ezt végrehajtják és a parlament ősszel úgy dönt, hogy meghosszabítja a bizottság mandátumát, már nem lett volna mit vizsgálni. Ezért a határidőt 180 napra módosították, így legkésőbb 2002. április 15-én kell megsemmisíteni az iratokat.

[origo]

Ajánló:

Korábban:

(2001. május 25.)