A szocialisták Orbán felelősségét is vizsgálnák a Szabadi-ügyben<br/>

Vágólapra másolva!
Közel nyolcvan szocialista képviselő adott be javaslatot parlamenti vizsgálóbizottság felállítására. A bizottság többek között azt is vizsgálná, mekkora felelősség terheli Orbán Viktor kormányfőt abban, hogy Szabadi Béla agrárminisztériumi államtitkársága alatt komoly mennyiségű közpénznek veszett nyoma a tárcánál.
Vágólapra másolva!

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte 78 szocialista képviselő. A bizottság célja többek között annak kivizsgálása: terheli-e felelősség a miniszterelnököt azért, hogy Szabadi Béla agrárminisztériumi államtitkárként hűtlen kezelés és csalás alapos gyanújára okot adó cselekményeket követhetett el.

A miniszterelnök felelősségének kivizsgálására irányuló parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról szóló határozati javaslat utal arra, hogy a magyar alkotmányos rend szerint, a kormány működésében a kormányfőnek van meghatározó szerepe, illetve felelőssége. Az előterjesztés szerint a Miniszterelnöki Hivatal - amely a kormányfő munkaszervezete - egyik feladata, hogy rendszeresen tájékozódjon a tárcák munkájáról.

A 13 tagú bizottság feladata annak feltárása lenne, milyen körülmények tették lehetővé, "hogy ellenőrizetlenül, huzamosabb időn keresztül, jogellenesen, jelentős összeg folyjék ki az állami költségvetésből". Ezen kívül azt is vizsgálná a testület, hogy tudott-e, tudhatott-e vagy kellett-e volna tudnia a miniszterelnöknek a közpénzek FVM-ből történő jogellenes kiáramlásáról, pazarlásról? A szocialisták kíváncsiak arra is: biztosított-e a közpénzek törvénysértő kiáramlásának megállítása, valamint hasonló cselekmények megelőzése.

(MTI)